Az igenember kritika: nézd az élet napos oldalát

2009. január 16.  08:22

Visszatér a gumiarcú Jim Carrey: kicsit halványabban, szolidabban a megszokottnál, de még mindig viccesek a grimaszai. Igen.

Carrey a 2003-as A minden6ó (Bruce Almighty) óta nem jelentkezett olyan filmmel, melyben az Ace Ventura – Állati nyomozó óta védjegyévé vált speciális (egyedi) képességeit alkalmazza. Tán éppen ezért külön várakozással huppan(hat)unk le kedvenc mozink kényelmes foteljába. Peyton Reed (Szakíts, ha bírsz) rendező legfrissebb vígjátéka egy olyan fickó kalandjairól szól, akinek szókincsében nem szerepel az „igen” szó. Így aztán ő a „nemember”. A nyúlfarknyi történetről azonban ennél többet nem árulnék el, megteszi helyettem a film adatlapja és az előzetesek is.

Az igenembert az elfogadható színészi játék, illetve a (cikkünk címében olvasható) mondanivaló viszi a hátán. Az előbbi vélhetően ezúttal nem igényelt óriási kvalitásokat, hiszen az előadók rutinból hozzák a szerepeiket; utóbbiból pedig mindig jó, ha akad valamennyi. Végighahotázhatunk jó néhány kellemesebb poént, tán egyetlen alpári szcénát leszámítva egészen családbarát alkotásnak mondható a Yes Man. Gyengepontként a közhelyek túlzott használatát lehet felróni, úgymint például az ex-feleség bunkó pasiját vagy a dögunalmas (legjobb) barát unszimpatikus menyasszonyát…

Összegezve, amennyiben az aktuális mozis palettából kellene választanunk, nyugodtan tegyünk le a voksunkat Az igenember mellé – mert bő 100 percre le tutira le fogja kötni a figyelmünket, igen.

Premierfilm értékelés:
Történet: 60%
Szereplők: 70%
Megvalósítás: 76%
Összesen: 68%