Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Sacha Baron  Cohen  Jackie  Chan  Mena  Suvari


Mickey Rourke: Bush rossz időben volt rossz helyen

2009. január 16.  06:40

Mickey Rourke A pankrátor című filmmel sikeres visszatérésen van túl, így ismét meri hallatni hangját akár politikai kérdésekben is.

Rourke az elmúlt években leginkább alkoholproblémái, és az ebből fakadó ittas vezetése utáni letartóztatásai miatt került a címlapokra. Ám A pankrátor című film végre meghozta számára a rég várt szakmai sikert is. Az 52 éves színész önbizalommal telve, már politikai kérdésekben is hallatja a hangját.

A GQ magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy ő bár szimpatizál. a most leköszönő amerikai elnökkel, de George W. Bush egész egyszerűen rossz helyen volt rossz időben. A színész szerint ugyanis nem akadt volna politikus, aki 2001. szeptember 11-e után képes lett volna másképp, de legfőképp jobban teljesíteni a kialakult helyzetben. Rourke nem érti azon kritikus szavakat, akik Bush-t egyfajta bűnbakként állítanak be, szerinte ugyanis az USA távozó elnöke mindent megtett a terrorizmus elleni küzdelemben.

A színész elmondása szerint nem különösebben követte nyomon tavaly ősszel a két elnökjelölt, Barack Obama és John McCain küzdelmét, így egyelőre a január 20-án hivatalába lépő új, az Amerikai Egyesült Államok történelmében az első afroamerikai Obama-ról nincs kialakult véleménye…


kalmárté
Forrás: One Média

Golden Globe 2009: Kate Winslet, a Slumdog Millionaire és a John Adams a nagy nyertesek!
2009. január 12.  05:14
Mickey Rourke és Sam Rockwell lehet Vasember következő nemezise
2009. január 11.  18:50
Mickey Rourke Golden Globe-díjjal térhet vissza?
2008. december 17.  08:05
Mickey Rourke
Mickey Rourke
0% - 100%
Elhiszed?
További hírek:
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02


A német származású Oceana 2009-ben Cry Cry című dalával hódította meg Európát, melyet hazánkban a mai napig rengetegen kérnek a kívánságműsorokban.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011