 |
2009. január 07. 18:28
Miközben Madonna otthon, gyerekei körében töltötte az ünnepeket, volt férje, Guy Ritchie magányosan ünnepelt.
Ahogy arról már több alkalommal is beszámoltunk, Madonna és Guy Ritchie szakítását októberben erősítette meg az előadónő publicistája. Rosenberg akkor nyugalmat és megértést kért a közvéleménytől. Akkori jelentések szerint Madonna kezdeményezte a válást, mivel Ritchie állítólag mániákusan féltékenyen viselkedett.
Nem sokkal ez után az is kiderült, hogy Madonna és Guy Ritchie november 21-én pénzügyileg is megegyezett. A londoni Legfelsőbb Bíróság döntése alapján a pop szupersztárnak 76 és 92 millió dollár közötti összeget kell átutalnia filmrendező ex-férjének bankszámlájára, amiért megegyeztek a válásról. Ezt az énekesnő szóvivője megerősítette.
Liz Rosenberg továbbá elmondta, ebbe beletartozik ashcombe-i háza Nyugat-Angliában, továbbá a Punchbowl nevű londoni pub is – így ezek Ritchie tulajdonát képzik. Ugyanakkor nem sikerült közös nevezőre jutni két gyermekük kapcsán. A 8 éves Rocco és a három esztendős David sorsa egyelőre bizonytalan. Guy sajtósa erről nem is kíván kommentárt adni.
Mindez azonban mégsem tehette teljesen boldoggá Guy Ritchie-t, hisz a gyerekelhelyezés ügy tisztázatlansága miatt az ünnepeket egyedül volt kénytelen tölteni. Miközben a filmrendező a ködös Albionban, egész pontosan az angliai Wilshire-ben, egykori közös házukban töltötte a Karácsonyt és a Szilvesztert, Madonna három gyerekükkel közösen az Indiai Óceán legszebb paradicsomában, a Maldív-szigeteken pihent.
Ritchie számára leginkább a Szilveszter éjszaka volt nyomasztó, hisz egyedül ücsörgött otthon, miközben sörözgetve a tévéműsort bámulta. Még nem igazán szokta meg a magányos pasi szerepét, ráadásképp alig két nappal Karácsony előtt, december 22-én ünnepelték volna a nyolcadik házassági évfordulójukat…
|