Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jane  Fonda  Hugh  Grant  Rihanna


Kató néni kakas herével szolgált

2009. január 05.  13:35

Az új év első Hal a tortán adásában Ihos József, pontosabban mindenki Kató nénije készül ízletes menüvel.

A humorista kakast kerget, bogácsi népviseletbe öltözik. Tökös-mákos rétes és kakas here kerül az asztalra.

Ihos József saját bevallása szerint annyira tehetségtelen a konyhaművészetben, hogy még egy jó teát sem tud megfőzni, az ízesítéssel akadnak gondjai. „Nem vicc, de én tényleg csak konzervet tudok melegíteni, úgyhogy nagyon megijedtem a feladattól. Ráadásul rögtön egy kakassal találtam magam szemben, amit jól megkergettem, majd fel kellett bontanom. Igaz, hogy mindent elmondtak, de mikor kettesben maradtam az állattal, kétségbe estem.” – vallotta be Ihos József, alias Kató néni.

Valamennyi tehetsége mégis lehet a humoristának a főzéshez, hiszen ételei sikert aratnak, leszámítva a kakas here pörköltet, amit Ásós Attila nem volt hajlandó megkóstolni és Erik is csak Lia hosszas unszolása után teszteli az elsőre riasztónak tűnő ételt. „Csak Marikát ismertem korábban a társaságból, így az első este az ismerkedéssel, tapogatózással is telt. Bevallom, Lia volt a legszimpatikusabb, talán nem véletlen.” – mondta Ihos József. A modell azonban inkább Ásós Attila közeledését fogadta szívesen. Az első este féktelen táncolásba torkollik, Bangó Marika még cipőjétól is megszabadul.


Forrás: Red Lemon

Ihos József
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02


A német származású Oceana 2009-ben Cry Cry című dalával hódította meg Európát, melyet hazánkban a mai napig rengetegen kérnek a kívánságműsorokban.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011