 |
2009. január 04. 06:37
Talán végleg rendeződik Jennifer Aniston élete, és hamarosan újra feleség lehet.
Jennifer Aniston 2005 végén szakított addigi férjével, Brad Pitt-el. Házasságuk mindössze öt éven át tartott, pedig sokan úgy gondolták, szerelmük örökké tart majd.
Aniston a válásukat követően „dupla” letargiába került, hisz egyrészről nehezen viselte azt, hogy férje Angelina Jolie kedvéért hagyta el, akivel még házasságuk idején csalhatta meg a Mr. és Mrs. Smith című film forgatása alatt Pitt.
Másrészről, Aniston egyik kalandból zuhant át a másikba. Egy éven át Vince Vaughn-nal játszottak se veled, se nélküled kapcsolatot, majd jött még néhány futó kaland, hogy végül John Mayer-nél megállapodjon.
Igaz, ez sem ment egykönnyen, hisz az énekessel is túl vannak már néhány szakításon. Ám az idén február 11-én negyvenedik születésnapját ünneplő színésznő novemberben bejelentette, hogy ikrekkel várandós. Párja pedig Karácsonykor meg is kérte a kezét. Természetesen, Aniston földöntúli boldogságot érezve, azonnal igent mondott Mayer-nek.
A férfi egyébként igazán stílusos lánykérőt tartott, hisz egy baráti összejövetelen vettek részt, a Jóbarátok sztárját végül a táncparketten lepte meg, amikor gyengéden magához húzta, és egy gyönyörű gyémántgyűrűt húzott Jennifer ujjára. Aki nem bírva érzelmeivel, fittyet hányva a sok kíváncsi szemnek, mindenki előtt elsírta magát.
|