 |
2008. december 24. 19:03
Az elmúlt hetekben ismét szárnyra kelt a pletyka, hogy Michael Jackson halálos beteg.
Rémisztő híreket lehetett hallani a pop királya felől. Egyes beszámolók szerint egyik szemére teljesen megvakult, míg másik tudósítások egyéb szervi bajairól is zengenek.
Állítólag a zenész már saját memoárját írja. Jacko életéről egy korábbi Rolling Stone újságíró, Ian Halperin is könyvet készül kiadni, amelyből az is kiderül, hogy egy meglehetősen ritka, ám annál gonoszabb betegségben szenved.
Az állítólagos kór egy genetikai rendellenesség, az úgynevezett „Alpha-1 antitrypsin” hiánybetegség. Állítólag, ez okozza Michael Jackson-nál a nemrég diagnosztizált tüdőtágulást és a bal szemére való szinte teljes látásának elvesztését is.
Halperin szerint minden idők egyik legjobb énekesén, zeneszerzőjén csak egy tüdőátültetés segíthet, ám ehhez társul egy másik, még alattomosabb betegsége Jacko-nak, ami miatt ez lehetetlen. Jackson ugyanis rendkívül vérzékeny, kisebb beavatkozások alkalmával is komoly nehézség elállítani nála már csak vénás vérzéseket is. Vagyis, szinte megoldhatatlan problémát jelent orvosainak az esetleges transzplantációs beavatkozás.
Évek óta gyógyszereken élt Jacko, ám ezek csak ideig, óráig segíthettek rajta, hisz csak a tüneteket enyhítették, illetve lassították a betegség elhatalmasodását. Ám most már csak egy műtét segíthet…
|