Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Eddie  Murphy  Ryan  Reynolds  Mila  Kunis


Scarlett a szüléshez is fiatal

2008. december 28.  10:09

Nyáron Scarlett Johansson a házasságról, most pedig a gyerekkérdésről nyilatkozott úgy, túl fiatal még ehhez.

A még mindig szemtelenül fiatal brit színésznő és a vígjáték szerepeiről ismert Ryan Reynolds másfél éve habarodtak egymásba, és idén májusban jelentették be, hogy eljegyezték egymást.

Természetesen, ahogy az ilyenkor lenni szokott, máris beindult a pletykagépezet. Az egyik legfontosabb kérdés, amit Johanssonék kapcsán felvetnek a lapok, mikorra várható az esküvőjük? Nos, a keringő hírekre maga a színésznő tett pontot, hisz egy nyár végi interjújában kijelentette: remekül érzik magukat Ryan-el, élvezik az életet, ám egyelőre fel sem merült bennük, hogy hivatalosan is szentesítenék a kapcsolatukat.

Néhány nappal ezelőtt pedig a gyerekkérdést is elnapolta néhány évre.
„24 esztendős vagyok, tele munkával. Szeretek filmezni, úgy érzem, hogy most másra nem nagyon jutna időm” – nyilatkozta a színésznő az Enternainment Tonight-nak.

Természetesen, Scarlett nem örökre mondott le az anyaságról. Nagyon is úgy érzi, hogy élete egyik legszebb pillanata lesz, amikor saját gyerekét tarthatja még a kezében. Erre azonban még szerinte éveket kell majd várnia…


kalmárté
Forrás: One Média

Scarlett Johansson új albumot tervez
2008. december 23.  18:21
Scarlett Johansson titokban férjhez ment
2008. szeptember 29.  00:18
Scarlett Johansson
Scarlett Johansson
0% - 100%
Elhiszed?
További hírek:
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02


A német származású Oceana 2009-ben Cry Cry című dalával hódította meg Európát, melyet hazánkban a mai napig rengetegen kérnek a kívánságműsorokban.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011