Hujber: mindenki játssza a saját maga életét

2008. december 25.  00:01

2008. december 18-án debütált a hazai mozikban a Valami Amerika folytatása, a második rész premierje kapcsán készült interjú Hujber Ferenccel, a film egyik főszereplőjével.

Menjünk vissza egy kicsit 7 évvel ezelőttre. Azt tartják az első Valami Amerikáról, hogy jó néhány színészt befuttatott, többek között téged. Mit gondolsz erről?

Hujber Ferenc: Hihetetlenül meglepő volt, hogy engem kértek fel erre a szerepre. Négy évig a főiskolai osztályomban én voltam az ügyeletes, gonosz, rossz fiú, rosszarcú, sötét figura. Egy idő után én is rátettem egy lapáttal, elkezdtem úgy viselkedni, ahogy elvárták.
Ezután jött egy nagy meglepetésessel a Közel a szerelemhez, amiben pedig egy vidékről felkerült, ártatlan fiút játszottam, ami szakmailag elég nagy sikert aratott.

Mennyiben meghatározó karrieredben a Valami Amerika?

Hujber Ferenc: Maximálisan meghatározó, ezt bátran állíthatom, a Valami Amerika egy mérföldkő volt. Akárhová mentem, akármit csináltam, teljes mértékig meghatározta az utána következő éveket.

Milyen érzéssel töltött el, amikor felröppent a hír a második rész forgatásáról?

Hujber Ferenc: Elmondom, hogy hogyan történt. Nem fölröppent a hír, hanem a Sztárok a jégen próbáján megjelent Gábor, odahívott magához és halkan megkérdezte, mit szólnék ahhoz, ha lenne egy második rész? Nagyon meglepődtem, mert amikor az első rész után mentünk közönségtalálkozókra, akkor Gábor kategorikusan kijelentette, hogy nem gondolkozik a második részben, és nem hisz a folytatásokban.
Szóval nagyon-nagyon megdöbbentem.
Akkor összetettem a kezem, és mondtam: de Gábor, de akkor ne rontsuk el! Akkor legyen egy jó forgatókönyv. És akkor mondta, hogy megígéri, hogy az lesz.

És mit szóltál a forgatókönyvhöz?

Hujber Ferenc: Sokkal jobban szerettem, mint az első rész forgatókönyvét. A második részen szétröhögtem magam az olvasópróbán is, és amikor otthon olvastam egyedül, akkor is.
Én nagyon-nagyon félek attól, amikor jó hangulat van egy forgatáson, egymás poénjain nevetgélünk, hazamegyünk, mesélünk, hogy ez hű de vicces volt. És amikor ott ül az ember a bemutatón és nézi, akkor egyik poén cikibb, mint a másik. Őszintén remélem, hogy ez nem így lesz.
R: Azon túlmenően, hogy viccesebbnek érzed a sztorit, mi más még a második részben, mint az elsőben? Mit tapasztaltál a forgatások során?
Hujber Ferenc: Nagyon furcsa volt, hogy mindenki azonnal visszatalált a figurájába…
Azt kérdezted, miben más. Az biztos, hogy nagyon pörgős, eszméletlen sok szál bonyolódik benne, sokkal bonyolultabb szerintem.

András mennyiben változik, és neked mennyiben volt egyszerű, avagy bonyolult visszatalálni András karakterébe?

Hujber Ferenc: Nagyon nehéz volt, azt kell, hogy mondjam, mert valahol megszűnt az a szerethető bája, ami volt annak idején. Eltűnt az a fajta életveszélyes viselkedése, ami miatt azt mondtam róla, hogy az ilyenekből lesznek vagy a zsenik, vagy a sorozatgyilkosok. Például mikor az első rész végén lehajítom Győzőt a vízbe, ez nekem teljesen természetes problémamegoldás volt.
Na most ilyen nincs. Azon kívül, hogy beleszeret a maffiafőnök lányába, nem csinál már olyan veszélyes dolgokat.
Ugyanakkor valamitől megint visszament a lúzerebb korszakába. A srácot tényleg megviseli, hogy egyik pillanatról a másikra elveszt rengeteg pénzt, és az örök életig tartó gazdagság helyett, egyszer csak a testvérei megint visszateszik őt arra a helyre, ahol azelőtt volt.
Próbáltam bizonyos jelenetekben egy kicsit jobban dominálni. Borzasztó nehéz volt ezt az új Andrást úgy megformálni, hogy ne legyen színtelen.

Az egész filmnek legerőteljesebb mozgatórugója a testvérek közti viszony, annak a változása, alakulása. Miért megnyerő ez a trió, miért működőképes, és miért tetszik a néző számára?

Hujber Ferenc: Mert homlokegyenest különböző karakterek, és mindenki játssza a saját maga életét. Pindroch Csabi belemenekül az önsajnálatba, Győző folytatja ezt a folyamatos „nőket szedek fel és küzdök, hogy megtartsam a vezérbika státuszomat”, de ugyanakkor én még mindig megmaradjak a legkisebb fiúnak, aki néha hülyeségeket mond, de alapjában véve szerethető. És hogy három ennyire különböző karakter és mégis ennyire összetart, azt nem lehet, nem szeretni.
Ezért is örültem nagyon a Kátyás vonalnak, hogy ő, az esetlen beleszeret úgy egy lányba, és gyakorlatilag nem fogja fel, hogy az életével játszik.

Ha már említetted Kátyát, az új szereplőt, akkor beszéljünk róla egy picit többet. Milyen hatást gyakorolt rád, mit gondolsz róla, hogy szerepelt?

Hujber Ferenc: Elképesztő volt! Egy másodperc alatt képes aranyos, nagy szemű kislányból villantani valami olyasmit, hogy kapaszkodj utána.
Aztán amikor először meghallottam énekelni, akkor komolyan aggódtam azért, hogy nem fogják elhinni a nézők, hogy ő énekel. Ezt a Cserháti Zsuzsa szintű hangot nem lehet párosítani ehhez a kis vékony, nádszál kislányhoz.

Benne még megvan az a fajta természetesség és ártatlanság, ami már belőlünk „profikból” kiveszett. Mi már eladtuk a lelkünket, ő még nem…

Kicsit visszatérve rád. Az elmúlt 6-7 évben milyen irányt vettél te, meg a színészeted?

Hujber Ferenc: Nagyon nehéz volt 4 év tudatos elvonulás és nem színészettel foglalkozás után visszatalálni a színészetbe. Azt hittem ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. De sokszor azt éreztem, hogy nem tudom a lépést tartani a többiekkel. Jöttek-mentek és zsigerből megcsináltak bármi olyat, amihez nekem meg kellett erőltetnem magam.

Miért választottad ezt a tudatos 4 év elvonulást?

Hujber Ferenc: Mert elpusztítottam magam szépen, lassan, azért.
Aztán kint Angliában a 3 év alatt rájöttem arra, hogy nem az a feladatom, hogy ott kint világhírű színész legyek. Nem. Az volt a feladatom, hogy a családommal tudjak maradni, hogy megőrizzük egymást, ugyanakkor meg életben maradni, és kitisztulni.
Utána játszani a Valami Amerikában olyan volt, mint amikor oázist találsz a sivatagban.

Beszéljünk arról, hogy a régi kollégákkal milyen volt újra forgatni, illetve milyen volt a rendezővel újra dolgozni 7 év után? Mennyiben volt hasonló vagy más a munka?

Hujber Ferenc: Nagyon ismertek lettek az emberek és ez ugye magával hoz bizonyos viselkedésformát, ami nem feltétlenül pozitív.
Amikor mindenki jön valami egyéni igénnyel, ahhoz kell egy ember, hogy megfogja. Ilyen tekintetben olyan kemény volt Gábor, hogy azt el se tudom mondani. Engem kőkeményen kellett fogni 4 év kihagyás után. Lusta voltam, tiszteletlen, nem alázatos, jelenetben beszélgetős – hát azért ott volt egy-két ordítás. Le a kalappal, velem nagyon jót tett.

Mennyire könnyű visszarázódni egy szerepbe, aminek 7 évvel ezelőtt vége lett?

Hujber Ferenc: Varázslatos volt. Az volt az első jelenetünk, hogy be kell sétálni a színbe hárman együtt, és meglátjuk a hangárt. Győző lazán, Csaba összehúzott cuccal, én meg leengedett vállal, osonok mögöttük.
Utána valaki a stábból odajött és azt mondta, hogy félelmetes, hogy mind a hárman ugyanabban a karakterben sétáltatok be, mint 7 évvel ezelőtt.
De iszonyú hálás dolog, hogy nem kellett csak azt csinálni, amit az első részben.