 |
2008. december 14. 19:34
Nicole Kidman mindent megtesz azért, hogy férje, Keith Urban még véletlenül se térjen vissza régi életviteléhez.
A country-sztár korábban nagy nőcsábász hírében állt, és bizony a hölgyek mellett az alkohol is a gyengéje volt. 2006-os házasságkötésüket követően Kidman kitartott férje mellett, amikor Urban-ról kiderült, hogy szenvedélybeteg. Az alkoholizmusát egy hosszú, és kínkeserves elvonókúrával győzte le.
Az Oscar-díjas színésznő mindent megtesz azért, hogy férje még véletlenül se essen kísértésbe. Ezért otthonukban szigorúan tilos alkoholt tartani. Sőt, további, pontokba szedett „rendszabályokat” írt össze Kidman.
Keith Urban-nak ezek alapján tilos flörtölnie más nőkkel, koncertjeit követően még egy ártatlan beszélgetésre sem hívhat be egyetlen lányt sem az öltözőjébe. Miután mindketten gyakran járják a világot, ezért előfordul, hogy hosszú napokig, netán hetekig nem látják egymást. Ilyenkor Urban-nak négy óránként telefonon kell bejelentkeznie, még késő éjszaka is meg kell ejtenie egy hívást, hogy jó éjt kívánhassanak egymásnak…
Kidman arra is ügyel, hogy Urban múltja semmiképp ne alkosson közös halmazt a jelennel, így megtiltotta azt is a „rendszabályozása” alkalmával, hogy Keith bármelyik exbarátnőjével felvegye a kapcsolatot. Persze, ügyel arra is, hogy egymás iránt érzett szexuális vonzalmuk ki ne hűljön, így kötelezően előírta a napi ágygimnasztikát arra az esetre, amikor csak mód van rá, és együtt töltik a napot…
|