 |
2008. december 03. 21:55
62 millió eladott lemez és kilenc number one sláger után Britney Spears továbbra is folyamatosan a csúcson tud maradni!
2008. december 2-án, az énekesnő születésnapján jelent meg új stúdióalbuma ˝Circus˝ címmel, amely tartalmazza a ˝Womanizer˝ című aktuális világslágert, valamint 12 további vadonatúj dalt!
Az új korong kapcsán Britney olyan - korábbi lemezein már feltűnt - producerekkel dolgozott, mint Max Martin, Danja , valamint Bloodshy & Avant.
Britney friss zenei anyagának alapkoncepciója a szórakoztatás, a show világa és a középpontban természetesen az énekesnő maga - ez így együtt Brit szerint olyan, mint egy nagy cirkusz.
˝A cirkuszban soha senki nem unatkozik. Mindig izgalommal várjuk, hogy mi történik a következő pillanatban. Ezt az érzésvilágot szeretném én is átültetni a koncertjeim műsorára is. Persze elefántok nem lesznek a színpadon˝ - meséli Britney a ˝Circus˝ hátterével kapcsolatban.
A hölgy kedvenc dala az új lemeről a ˝Mannequin˝ című dal, ami olyan kapcsolatokról szól, amelyek a lányok megbántódásával érnek véget, s ezután a párok soha többé nem találkoznak, semmilyen kapcsolatuk nem marad egymással. A dalszöveg nem ilyen egyértelmű, de a dal mély értelme erre is választ ad.
A középtempós címadó dal, a következő kislemezként megjelenő ˝Circus˝ - ami a ˝Womanizer˝-t követi a listákon - Dr. Luke and Benny Blanco munkája.
Az album egy speciális deluxe változatban is napvilágot lát 2 extra dallal (˝Rock Me In˝ és ˝Phonography˝) és egy bónusz DVD-vel!
Womanizer - a szupersláger
Britney aktuális kislemezdalának klipjét a magyar VIVA ˝X˝ rotációban kezdte játszani!
A legutóbbi rekord: a Billboard Hot 100 kislemezlistán a 96. helyről a #1 pozícióba ugrott a dal.
A kislemez megjelenésének hetében 286.000 letöltés - ezzel az eredménnyel a legjobban nyitó női előadó lett az Egyesült Államokban!
Top 5 a single listán: Kanada, Ausztrália, Franciaország, Japán, Németország, Spanyolország, Egyesült Királyság, Norvégia, Svédország, Dánia.
A merész és izgalmas videoklipben Britney több szerepben is feltűnik - ezzel is arra bátorítja a lányokat, hogy legyenek bátrak és közben óvatosak is a fiúkkal, főleg a klipben szereplő típussal :) |