Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Ben  Affleck  Daniel  Radcliffe  John  Travolta


Megasztár 4: Tóth Lüszi 2008 legjobb női hangja

2008. november 29.  22:48

A hetedik döntővel folytatódott szombaton a Megasztár negyedik szériája.

Egy héttel ezelőtt még öten voltak a Megasztár-jelöltek, választott dalaik témáját az utazás adta, amely egyrészről értendő a szövegvilágra, másrészről pedig a versenyzőknek egy-egy olyan műfajban is kirándulást kellett tenniük, amely eleddig távol állt tőlük.
Végül a biztos továbbjutó hármasba Király Viktor, Fekete Dávid és Lakatos Krisztián kerültek, így a két lány, Tóth Lüszi és Bencsik Tamara állhatott az ítészek elé. A zsűriből Mester Tamás vette magára a terhet, hogy elárulja, a két versenyző összteljesítménye alapján Tóth Lüszit juttatták tovább.

Vagyis Bencsik Tamara lett a 2008-as év ötödik legjobb hangja, hisz még négyen maradtak most szombatra versenyben az év hangja címért… Ezúttal toplistás szerzeményeket kellett előadniuk a Megasztár-jelölteknek.

Lüszit nem, Krisztiánt nagyon szerette a zsűri
Elsőként Tóth Lüszi állt színpadra Seal egyik dalával, a Kiss from a Rose-al. A hangutánzás ismét tökéletesre sikeredett, a zsűrinek azonban ennyi már nem elég, igencsak „lepontozták” a kaposvári kislány produkcióját.

Lakatos Krisztián viszont épp az ellenkező reakciót váltotta ki az ítészekből. Az énekes Zámbó Jimmy emlékét idézte meg egy szám erejéig. Fenyő Miklós szerint lassan már azt is ki lehet mondani, hogy a versenyben maradt Megasztár-jelöltek közül ki az, aki a végső győzelemre is esélyes. Krisztiánból szerinte nem sok hiányzik, hogy ő lehessen a negyedik széria győztese.

Szerelem első vérig Fekete Dáviddal
Fekete Dávid Dés László nagyszerű szerzeményét, a Szerelem első vérig című film betétdalát adta elő, amelyet 22 esztendővel ezelőtt Demjén Ferenc tett naggyá.

A produkció azért továbbra is kicsit musical-es maradt, bár Dávid megígérte, hogy ezen a héten tartózkodik kedvenc műfajától. Szépen, tisztán kiénekelte a dallamokat, a nagy durranás azonban hiányzott a produktum mögül. A zsűri is zömmel az izgalmat hiányolta Dávid előadásából.

George Michael nyomában Viktor St. Martin támogatásával
Király Viktor ˝versenyműve˝ St. Martin csodálatos szaxofonjátékával indult a Careless Whisper első néhány sora. Viktor ugyanis George Michael-nek ezt a dalát választotta, amely pont egyidős a Megasztár-jelölttel. A produkció a már említett zenésznek köszönhetően is, lenyűgözőre sikeredett. Ha pedig még a tánckart is hozzátesszük, azt mondhatjuk, mini Viktor koncertet láthattunk négy percbe sűrítve.

Fenyő Miklós szerint egyenesen potenciális Megasztárnak nevezte Király Viktort. Friderikusz viszont azt emelte ki, hogy csodálatos a családja, hisz jó volt nézni, ahogy ikertestvére szinte átélve a produkciót szurkolt Viktornak.

A négy produkció után megtudtuk, hogy ennek ellenére mégis Király Viktor állt kiesésre, Lüszi a harmadik, Dávid a második, Krisztián pedig az első helyen állt.

Lüszit finoman, de leírta a zsűri
A második körben igazi pörgős dalokat ígért a két műsorvezető Tilla és Szekeres Nóra.
Lüszi, Gloria Gaynor számával, az I Will Survive-vel tüzelte volna fel a nézőket. Ám nemhogy rossz angolsággal, de gyakorlatilag monológban „énekelte el” a dalt. Azt, amely bárhol felhangzik, kettő perc alatt a tetőfokára hág a hangulat. A Megasztár stúdiójában valahogy nem lehetett látni felállva tomboló nézőket.
A végén persze azért az előtapsoló mókamester némi kényszeredett ovációt kihúzott a nézőkből.

A zsűri félve próbálta kritikáját kifejezni, így inkább burkolva jelezte nemtetszését. Eszenyi Enikő például azt javasolta, hogy Lüszi inkább menjen most vissza az iskolába, ne adjon ki lemezt, hisz néhány év múlva sokkal nagyobb sikert érhetne el…

Dávid, a Csókkirály
Fekete merészet húzott a Csókkirállyal. Hisz egyrészről a dal szerzője, eredeti eladója előtt kellett megfelelnie, másrészről, akkora siker a mai napig ez a nóta, hogy bizony nehéz elvonatkoztatni Fenyő Miklóstól. Dávidnak sem igazán sikerült, bár a musical most kevesebbszer jutott az eszünkbe, hallgatva őt, a Hungária aranykorszaka viszont annál inkább, az ugyan is egy sokkal fényesebb siker volt, mint Dávid mostani produkciója…
A zsűriből csak Mester Tamás osztotta e sorok írójának véleményét, a többiek szerint Dávid produkciója méltó volt az elődéhez.

Király a király bőrébe bújt
Király Viktor egy másik, a pop koronázatlan királyának bőrébe bújt. Michael Jackson Billy Jean című szerzeménye a zenetörténet egyik legismertebb felvétele. Viktor esetében Dávid produkciójához képest valamivel jobban sikerült az elvonatkoztatás az eredeti műtől, ám azért Jacko-hoz képest egy középiskolai énekverseny egyik etapjának tűnt…
A zsűriből Fenyő, Friderikusz és Mester szerint leomlott egy fal, Eszenyi Enikő viszont ez még nem igazán érzékelte. Sőt, Mester Tamás úgy véli, Viktor lehet az, aki elsőként áttöri a határokat, és igazi nyugati sikereket érhet el.

Lakatos Cocker
Lakatos Krisztián a Joe Cocker által igazán sikerre vitt Summer int he City-t választotta második dalként. Nem könnyű próbálkozás, hisz ismét egy nagyon erős egyéniséget kellett volna tökéletesen lemásolni, vagy netán túlszárnyalni. Krisztián új receptet állított fel, egy csipetnyi swing, egy marék blues, egy adag rock and roll, a végére egész jól kifőzte.

A zsűri is tökéletesen elégedett volt a produkcióval, kivéve Mester Tamást. A második kör ezzel lezárult, Dávid állt az utolsó helyen, őt Lüszi előzte meg. Jöhetett a Popdarálónak nevezett megaszünet.

Kovács Áron még a dzsungelben, de konzervről azért csak levezényelte a vetélkedőt, hogy utána a fő viadalon is kiderülhessen, ki az egyik biztos továbbjutó. Ő pedig nem más, mint Király Viktor. Jött egy újabb, közös produkció, az LGT, Miénk ez a cirkusz című dala, majd pedig a végső eredményhirdetés. Először az derült ki, hogy Fekete Dávidé a második biztos továbbjutó hely, így ő már egészen bizonyosan dobogós a negyedik Megasztár szériában.

Tóth Lüszi tehát ismét a zsűri elé kellett, hogy járuljon, ezúttal Lakatos Krisztián és közötte kellett döntenie az ítészeknek. Akik végül Tóth Lüszit búcsúztatták a Megasztár versenyétől. A 13 esztendős kaposvári kislány így sem lehet szomorú, hisz ezzel is kiérdemelte a 2008 legjobb női hangja címet a több, mint tízezernyi jelentkező közül...

(kalmárté)


kalmárté
Forrás: One Média

Nem lesz vietnámi győztese a magyar Megasztárnak - Hien az ötödik búcsúzó
2008. november 15.  22:46
Megasztár 4.: a balatoni ász, Szecsődi Karcsi a kieső
2008. november 08.  22:45
Megasztár 4.: szomorú Sonia: remek produkciója ellenére kiesett
2008. november 01.  22:36
Megasztár 4.: Ásós Attila ˝Pacsirtától felállva tapsolva búcsúztak a nézők
2008. október 25.  22:41
Megasztár 4.: Balogh Imre búcsúzott a házibulis döntőből, Szecsődy ezúttal nem volt szívbajos
2008. október 18.  22:53
Megasztár 4.: öt versenyző búcsúzott, Tóth Lüszi továbbjutott
2008. október 11.  23:17
75% - 25%
Elhiszed?
További hírek:
Zooey Deschanel és Russell Brand komolyan flörtöl
2012. február 08.  16:41
Jennifer Garner megbánta a házasságot
2012. február 08.  14:57
Mark Ruffalo romantikus filmre igazolt
2012. február 08.  13:12
Újabb film Diana hercegnőről
2012. február 08.  11:27
Cameron nem kér Hollywoodból
2012. február 08.  09:43
Woody Harrelson nem néz horrort
2012. február 08.  07:56
Zach Braff repüléssel győzte le a félelmét
2012. február 08.  06:11
Hugo és Harry taroltak a művészeti rendezők díjátadóján
2012. február 07.  23:26
Ryan Gosling lenyűgöző tanítvány
2012. február 07.  21:45
Brad Pitt: Angelina otthon egy igazi vadmacska
2012. február 08.  18:21


Angelina Jolie egy igazi dáma a nyilvánosság előtt, otthon viszont kibújik belőle a vadmacska.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011