Hírek
Sztártár
Felhasználó
E-mail:
Jelszó:
 Justin  Timberlake  Badár Sándor  Chris  Pine


Város alatti labirintusban forgat a Tünet Együttes

2012. augusztus 18.  13:31

A Tünet Együttes a Katona József Színházzal 2010-ben közösen bemutatott Gyász című előadás alapján táncfilmet készít Pohárnok Gergely operatőr és a Laokoon Film közreműködésével.

2011-ben készült el Szabó Réka rendezésében az Árnyékfilm című kísérleti táncfilm, amelyet beválogattak a 42. Magyar Filmszemlére, és ott elhozta a kísérleti kategória egyetlen díját, a zsűri elismerő oklevelét, majd a temesvári Timishort Filmfesztiválon is díjazták. Az Árnyékfilm nagy tetszést aratott filmes berkekben és a közönség körében, így a Tünet Együttes legújabb kísérleti táncfilm tervéhez, a Gyászfilmhez komoly filmes partnerek csatlakoztak: a többek között az I love Budapest, Hukkle, Fekete kefe és Taxidermia című filmeket is jegyző kiváló operatőr, Pohárnok Gergely, illetve a nagy tapasztalatokkal rendelkező filmgyártó cég, a Laokoon Film. A Gyászfilm a Katona József Színház és a Tünet Együttes koprodukciójában 2010-ben bemutatott Gyász című előadás alapján készül, annak alapgondolata szerint és elemeiből építkezik, de teljesen új képi világot teremt: a mozgást, a táncot, illetve egyéb erős vizuális elemeket helyez a középpontba.

A halálosan humoros kripta-kabaréban felvonul a márványtestű művésznő, a tisztánlátó médium, a holtak kórusa, és még utoljára angol spárgába vágja magát a halott balerina, mielőtt végleg eltűnne a színház megszentelt deszkáiról. Művészkísértetek érkeznek egy gyászszertartásra, abszurd műsorszámaikkal vesznek végső búcsút múltjuktól. A filmben a Tünet Együttes állandó művészei, Gőz István, Szász Dániel, Dózsa Ákos, Egyed Bea, Góbi Rita mellett a Katona József Színház egykori és jelenlegi színészei, Elek Ferenc, Fekete Ernő, Hajduk Károly és Rezes Judit is feltűnnek.
A Gyászfilm 2012 augusztusának második felében forog egy különleges város alatti pincerendszerben.


A Gyászból 2011 őszén készített virtuális kripta-revüjének egyik epizódja: http://youtu.be/SKbgUBDVnrY
A Gyász című előadás spotja: http://youtu.be/p43XGRnHNDA


0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Candice inspiráló világa a Spektrum Home műsorán
2013. május 25.  21:41
Nicole Kidman Hathaway ruháját vette fel
2013. május 25.  21:00
Megrongálták Michael Clarke Duncan sírját
2013. május 25.  20:12
Bertoluccit ünnepli Cannes
2013. május 25.  20:05
Jazz, kovász, eper és sertés anatómia a Millenárison
2013. május 25.  18:28
A másnaposok sztárja eljegyezte barátnőjét
2013. május 25.  16:50
Rooney Mara a Calvin Klein új arca
2013. május 25.  15:13
Nyeregbe pattantak a szexi jelölt lányok
2013. május 25.  13:35
Justin Timberlake párnát püföl, ha ideges
2013. május 25.  11:57
Jóban Rosszban gyerekfejjel
2013. május 25.  23:18


Ki ne emlékezne szívesen gyerekkori csínytevéseire, amelyek egykor a szülők idegeit tették próbára, mára azonban megmosolyogtatnak mindenkit. A TV2 sikersorozatának színészei ezúttal gyerekkorukról mesélnek. Baronits Gábor már akkoriban is a társaság középpontja volt, míg Juhász Adri gyakori vendége volt a balesetinek, Sorel pedig gyakran a szívbajt hozta a családra.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011