Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Eddie  Murphy  Ákos   Ben  Kingsley


Minnie Driver még egy gyereket szeretne

2008. november 20.  05:36

Minnie Driver nagyon belejött az anyaságba. A brit születésű színásznő szeptember 5-én, pénteken világra hozta L.A-ben fiát, Henry Story Drivert.

Driver terhességére februárban derült fény először. Többen látták, amint Los Angelesben ultrahangképekkel a kezében távozik orvosa irodájából. A Good Will Huntingért Oscar-díjra jelölt sztár egy hónappal később erősítette meg várandósságát a The Tonight with Jay Leno című műsorban. A fiú édesapjáról azonban Minnie nem hajlandó nyilvánosság előtt beszélni.

Anyaságáról korábban azt mondta, minden idejét együtt fogja tölteni csemetéjével, és az sem elképzelhetetlen, hogy a tengerpartra is elviszi a kis Henryt. „Imádom az óceánt, és ez a baba valószínűleg előbb fog úszni és szörfözni, mint járni.”

A 38 éves színésznő olyannyira belejött az anyaságba, hogy Ellen DeGeneres showjában máris arról beszélt, szeretné, ha fiának testvére születne. Igaz, azt is elmondta, hogy bízik benne, jövőbeni csemetéi nem lesznek szó szerint olyan súlyos egyéniségek már születésük pillanatában, hisz a kicsinek nagyon nem nevezhető Henry, 4,08 kilogrammal jött a világra…

Igaz, Minnie szerint, amilyen nehezen ment a szülés, azóta olyan csodálatos dolog a kisfiú nevelése. Hisz általában sosem sír, nagyokat alszik, ha pedig ébren van, szinte mindig mosolyog…


kalmárté
Forrás: One Média

Minnie Driver nem kért a gyerekbizniszből
2008. október 18.  08:08
Minnie Driver várandós – utálná, ha fia lenne!
2008. március 17.  10:10
Minnie Driver
Minnie Driver
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02


A német származású Oceana 2009-ben Cry Cry című dalával hódította meg Európát, melyet hazánkban a mai napig rengetegen kérnek a kívánságműsorokban.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011