 |
2008. november 15. 22:46
Az ötödik döntővel folytatódott szombaton a Megasztár negyedik szériája.
Egy héttel ezelőtt még heten voltak a Megasztár-jelöltek, és filmslágereket szólaltattak meg.
A nézők szavazatai alapján a biztos továbbjutó ötösbe először Fekete Dávid, Tóth Lüszi, Lakatos Krisztián, Bencsik Tamara került. A közös produkció, a Grease egyik betétdala alatt Nguyen Thank Hien, Király Viktor és Szecsődi Károly várta, hogy a közönség még beszavazza őt az ötödik továbbjutó helyre. Adrenalin az egekben, rajongók telefonszámlája szintúgy, végül Király Viktor lett a boldog ötödik.
Így a zsűrinek Szecsődi Károly és Nguyen Thank Hien közül kellett döntenie. Végül a vietnámi lány továbbjutásáról állapodott meg Eszenyi Enikő, Mester Tamás, Fenyő Miklós és Friderikusz Sándor.
Az ötödik döntőben eljött az a feladat, ami talán a legnehezebb, duettet énekelni a honi zenei élet legnagyobb csillagaival. Természetesen itt volt az előző három Megasztár szériájából is egy-egy kedvenc, Gáspár Laci, a második sorozat nyertese Molnár Ferenc Caramell, valamint a legutóbbi Megasztár, Rúzsa Magdi. Mellettük még Szinetár Dóra, Csipa és Zséda vállalta a közös éneklést a még hat, versenyben lévő Megasztár-jelölttel.
A Csillagdalt követően rögvest megtudhattuk az újkori szokásoknak megfelelően, hogy Lakatos Krisztián áll kiesésre, nem sokkal előtte kullogva pedig Fekete Dávid és Tóth Lüszi továbbjutása volt veszélyben.
Vera és Tamara egymásra talált
A bemutatkozó filmből úgy tűnt, hogy Bencsik Tamara és Tóth Vera kettőse nem egyszeri alkalomra született. A felkészülés néhány napja alatt igazi barátság született a két lány között. Ennek megfelelően tökéletes összhangban adták elő Aretha Franklin fantasztikus nótáját, az I Say A Little Pray For You-t. Bár, Tóth Vera talán már kicsit elfeledte, hogy anno mennyire nehéz feladat volt ez „kezdő” megasztárosként, mert bizony néhol - barátság ide, vagy oda - de alaposan leénekelte Tamarát a színpadról.
A zsűri alapvetően jóra értékelte a produkciót, sőt, Friderikusz szintúgy kiemelte, a duett a jövőre nézve is igencsak életképes.
Király Viktor megszeppent Rúzsa Magditól, Fridi beszólt a vezérnek
Király Viktor Rúzsa Magdival állt közösen színpadra. Nem könnyű párosítás, hisz énekstílusban leginkább ég és föld a két zenész. A szerencsés dalválasztás mégis összehozta őket. Stevie Wonder szerzeményét, az As-t adták elő. Amelyet duettben, 1999-ben Mary J. Blige és George Michael előadásában hallhattuk. Magdi egy másik arcát is megmutathatta ebben a produkcióban, kiderült, hogy az R&B vonal is igazán jó áll a Megasztárnak.
Fenyőék szerint Viktor egy kicsit megilletődött volt a produkcióban, ezért egyöntetűen több vagányságot várnak el a jövőben az énekestől. Friderikusz a TV2 vezérigazgatóján kérte számon, hogy a megbukott XXL helyett miért nem készítenek olyan műsort, amelyben az egykori Megasztár győztesek énekelnének, hisz tuti nézettségi rekordokat hozna…
Közben a Király szülők a színpadra juttatták a fiúkat éltető pólót, Tilla szerint új márka született…
Lüszi és Hien a szürreális csinibabák, a zsűri a szerkesztőket osztotta
Az újabb részeredmények alapján kiderült, hogy a veszélyeztettek sorrendje nem változott, viszont Lüszi ezt követően léphetett először színpadra. Méghozzá a nála egy évvel idősebb, soproni Nguyen Thank Hien-nel. A Csinibaba című film egyik nagy slágerét a Su, Su Bolondságot adták elő. G. Dénes György örökérvényű dalát talán kevésbé érezte át a két kislány, mert bizony néha egy-egy hamis hang igencsak kitűnt a produkciójukból…
Friderikusz és Mester szerint is kicsit lagymatag volt közös dalolásuk, ám talán Eszenyi fogalmazta legjobban a kritikát: hintázni és énekelni is elfelejtettek… A bírálat azonban burkoltan, de azért igencsak érthetően inkább a szerkesztőknek szólt, hisz ez a dalválasztás, a hinta, a rájuk adott ruha meglehetősen félresikerült döntésnek tűnt…
Lakatos Krisztián Zsédával vendéglátózott
Lakatos Krisztián egyszer már megálmodta, hogy Zsédenyi Adriennel kell énekelnie, és lássunk csodát, ez most valóra vált számára. A Megasztár negyedik széria külföldön is sikeres sztárja a Quando, Quando, Quando című dalt adta elő jelenkorunk egyik legnagyobb dívájával, Zsédával. A meglehetősen erotikus szerzemény jóvoltából izzott a levegő a Megasztár színpadán. Zséda és Krisztián szó szerint közel került egymáshoz…
A háttértáncosok révén pedig igazi Las Vegasi revühangulat uralta a TV2 stúdióját.
Ennek ellenére Mester Tamásnak nagyon nem tetszett a produkció, mert bár Zséda mindent megtett, de Krisztián swing helyett inkább vendéglátós irányba vitte el. Eszenyi is osztotta a véleményt, szerint felettébb zavarban volt a Megasztár-jelölt. Fenyő viszont ellenkezőképp vélekedett, szerinte nagyon is egymásra talált a két énekes. Friderikusz szerint Lakatos Krisztiánnak inkább a színpadi magány áll jobban, sem mint a társas produkciók…
Tóth Lüszinek dalt írt Caramel
Tóth Lüszit az a megtiszteltetés érte, hogy duettársa, Molnár Ferenc „Caramel” egy saját dalt írt neki. ˝A dal nem hagy el˝ igazi lírai szerzemény, szíveket megdobogtató, végre egy olyan dal, amely valóban jól áll a kicsi lánynak. Egy dolog viszont még mindig kevésbé passzol Lüszihez, a túlzott modorosság…
A zsűri szerint is csattanós válasz volt ez a hétközi kritikákra, melyek szerint van-e helye egy ilyen kicsi lánynak a Megasztár vetélkedésben. Caramel megmutatta, hogy igen, csak megfelelő dalokat kell számára választani. Friderikuszból egész egyszerűen kijött most Whitney Houston… Mester szerint Lüszi kezd visszatalálni az eljátszott dívából ismét a helyes kislány szerepébe.
Tamara és Viktor egy pár
Bencsik Tamara és Király Viktor a Féltelek című dallal állt színpadra második duettjükként. A dal érdekessége, hogy egyik szerzője maga Viktor papája, Király Tamás. A Color együttes szerzeményéből egyébként a kilencvenes évek végén Auth Csilla és Szolnoki Péter faragott igazi slágert.
Viktor és Tamara produkciója bár azért nehezen hasonlítható Magyarország egyik legjobb duett párosáéhoz, sokkal inkább ügyes iparosként vitték végig ezúttal ezt a produktumot.
Rendesen kaptak kritikát a zsűritől is, a közönség ovációja ellenére.
Dávid belenyúlt a tutiba, duett Szinetár Dórával, aki médiatörténelmet írt
Fekete Dávid nem tért le ezúttal sem a musical-ek által eddig neki kikövezett útról. A duettjénél pedig belehúzott a tutiba. Magyarország talán legnépszerűbb musical énekesnőjét, Szinetár Dórát kérte fel a közös éneklésre. Aki egyébként ezzel médiatörténelmet írt. Hisz miközben férje, Bereczki Zoltán az RTL Klub Szombat esti láz című műsorát vezette, ő színpadra lépett a TV2 Megasztárjában.
Dávid és Dóra a Miss Saigon musical egyik legszebb duettjét, a Szóló szaxofont adták elő közösen. Szinetár Dóra a dalt jó pár esztendővel ezelőtt Kaszás Attilával együtt énekelte ezt a duettet, így Eszenyi Enikő ismét könnyekkel küzdve fejezte ki elismerését.
Dóra szerint a próbák alatt egy nagyon helyes, „civil fiút” ismert meg Dávidban, ám szombat estére egy igazi partnerré vált, aki ugyanúgy kivette a részét a produkcióból.
Hien Gáspár Lacival rázta
Nguyen Thank Hien-nek Gáspár Lacit választották duett partnerként. az első „férfi év hangja” és a második legfiatalabb Megasztár versenyző a Christina Aguliera és Ricky Martin kettőse által világhírűvé lett Nobody Wants To Be Lonely című lírai duettel lépett a Megasztár színpadára.
Nem könnyű választás, hisz Lacinak jól áll a latinos vonal, Hien-nek viszont sokkal kevésbé, a több oktávos Aguliera zseniális „fekete” torkától azért még minimum egy mutálásnyira van…
Mester szerint is több hamis hang szorult most ebbe a produkcióba, mint ami kívánatos. Tamás és Friderikusz Sándor szerint Lakatos Krisztiánhoz hasonlóan, Hien-nek is jobban álltak az eddig látott szólóprodukciók.
Lakatos Krisztián és Fekete Dávid Macska-duettje
Talán az egyik legnépszerűbb betétdal hazánkban a Macska-duett, amelyet egykoron Koós János és Hofi Géza adott elő Nepp József, Megalkuvó Macskák című rajzfilmjében. Most Lakatos Krisztián és Fekete Dávid próbálta utánozni a két zseniális énekest, akik közül az egyik komikusként lett a legnagyobb, Koós pedig az egyik leghumorosabb zenészként a mai napig töretlenül népszerű.
Krisztián és Dávid produkciója bár kedvesen bájosra sikeredett, azért ehhez a dalhoz színészi képességekre, egyéniségre van szükség. Kettőjükből ez a kettő még hiányzik…
Az egyetlen komikum közös keringőzésük volt a színpadon, de ez azért ugye ez egy énekverseny…
A zsűri ezzel szemben magasztalta a produkciót, de hát ettől szép a kritika. Ki így, ki úgy értékel…
Ezt követően kiderült, hogy Tamara, Hien és Király Viktor volt leginkább veszélyben a megaszünet előtt. Jött tehát az egy óra konzerv popdarálás, hisz a műsorvezető Kovács Áron még mindig A sztárok a fejükre estek produkció jóvoltából Botswana vidékeit járja.
Popdarálás után kiszavazás
A Popdaráló után lezárult a szavazás, első körben Lakatos Krisztián, Fekete Dávid és Király Viktor lett a biztos továbbjutó a nézők szavazatai alapján, a három lány, Tamara, Lüszi és Hien-re viszont egy újabb körben lehetet szavazni, hogy az egyetlen, még tuti továbbjutó helyet elnyerje valamelyikőjük.
Jött tehát egy újabb közös produkció a Hit The Road Jack, ezalatt pedig pörögtek a számlálók. A gazdasági válság ellenére rekordmennyiségű szavazat érkezett, legalábbis, ezt mondta a Tilla és Szekeres Nóra műsorvezető páros.
Az újbóli szavazást követően Tóth Lüszi kapta a legtöbb szavazatot a három lány közül, így ő a negyedik továbbjutó a nézők voksai alapján.
Így tehát a zsűrinek Bencsik Tamara és Nguyen Thank Hien közül kellett döntenie. A vietnámi lány a múlt héten már állt egyszer a grémium előtt, akkor Szecsődi Károly búcsúzott vele szemben, ezúttal azonban számára ért véget egy álom, hisz Fenyőék Bencsik Tamara mellett döntöttek. Vagyis Mester Tamás hiába szurkolt a kislánynak, hogy jusson tovább, hisz a múlt héten egy félreérthető kijelentésben azon élcelődött, milyen furcsa volna, ha a magyar Megasztárnak vietnámi győztese lenne, hogy nézne ez ki a világsajtóban…
A jövő héten az ˝utazás˝ lesz a dalok témaköre, amely egyrészről értendő a szövegvilágra, másrészről pedig a versenyzőknek egy-egy olyan műfajban is kirándulást kell tenniük, amely eleddig távol állt tőlük.
(kalmárté)
|