 |
2008. november 19. 15:40
Igencsak meglepő pletyka kelt szárnyra Angelina Jolie kapcsán. Néhány, magát jól értesültnek vélő újságíró újabb terhességéről szóló híreket terjeszt.
Angelina Jolie idén júniusban adott életet ikergyermekeinek, akikkel együtt már három, vér szerinti csöppség, valamint három örökbefogadott lurkó népesíti be a családot. Jolie-ak azonban lehet, hogy még itt sem szeretnének leállni. Pitt-el ugyanis egyes hírek szerint tervbe vették, Dél-Amerikából is adoptálnak egy csemetét.
Sőt, a legújabb pletykák szerint a színésznő ismét várandós. Ám ezt az információt Jolie szóvivőjén keresztül cáfolta. Mondván, alig három hónappal Knox and Vivienne és születése után szó sincs arról, hogy ismét babát vállalna. Jolie tehát nem terhes.
Egyelőre tehát a család továbbra is hat gyerekből áll, az ikrekből, a három örkbefogadott csöppségből, a hét éves Maddox-ból, a négy éves Pax-ból az egy évvel fiatalabb Zahara-ból. Illetve az elsőszülött, közös gyermekből, a most két éves Shiloh-ból.
Azt viszont nem cáfolta, hogy a jövőben inkább a családjára koncentrál, így visszavonul a filmezéstől. Bár 32 évesen azért ez még korai lenne, végleges kijelentésként…
|