 |
2008. november 12. 20:36
Szerdán este az RTL Klub élő adásában eldőlt, hogy Keleti Andrea lett a celebdzsungel második uralkodója.
Október 27-étől követhették nyomon a csatorna nézői a Celeb vagyok, ments ki innen második szériáját. Janics Natasa olimpiai bajnok kajakozó, Sütő Enikő ex-modell, Tóth Gabi énekes, Keleti Andrea táncművész, Zimány Linda műsorvezető, Rippel Ferenc artista, Szőke András humorista, Delhusa Gjon énekes, valamint Kinter Oszkár és Steiner Kristóf műsorvezetők voltak a versenyzők.
A nagydöntőig Keleti Andrea, Rippel Ferenc és Szőke András jutottak el. Érdemes még megemlíteni az első kiesőt, aki Sütő Enikő volt míg utoljára, kedden Delhusa Gjon távozott a dzsungelből.
Így a táncosnő, az artista, illetve a filmrendező-humorista izgulhatott, hogy vajon ő lesz-e a dzsungel királynője vagy királya, vagyis Falusi Mariann követője, aki október 22-én megnyerte a Celeb vagyok, ments ki innen első szériáját.
Természetesen, az utolsó napon is a nézőknek tréfás, a celebeknek inkább meglehetősen kellemetlen feladatok vártak. A nézők szavazatai alapján Rippel Ferenc lett a harmadik, így ő távozott az utolsó adásból. A végső győzelemért tehát Keleti Andrea és Szőke András szállt harcba. Egész pontosan, rajongóik, hisz a közönség szavazata döntött ezúttal is. Végül talán némi meglepetésre Keleti Andrea lett a végső győztes. Sokak szerint legemberibb magatartásával vívhatta ki a nézők szimpátiáját.
A Celeb vagyok, ments ki innen! ezennel idén már biztos búcsúzik, de az RTL Klubtól származó információink szerint, nem elképzelhetetlen, hogy folytatása következik.
Holnaptól már a Fogd a pénzt és fuss című új vetélkedő lesz látható a Celeb vagyok... időpontjában az RTL Klubon, méghozzá egy új műsorvezetővel, Peller Mariannal.
Sebestyén Balázst sem kell sokáig nélkülözniük a nézőknek, hisz hamarosan jelentkezik a Széf című vetélkedője, amelynek első hetében sztárok vetélkednek majd.
(Fotó: Bársony Bence/RTL) |