 |
2012. január 02. 14:22
Ewan McGregor úgy döntött, hogy mégsem fogja elkészíteni azt a filmet, amivel rendezőként debütálhatna.
A bűn hálójában című film sztárja egészen mostanáig foglalkozott az 1968-as vitorlás versennyel, s ennek a történetét szerette volna megfilmesíteni. A színész mindenképpen szeretett volna részt venni a munkában, s felesége, Eve Mavrakis pedig látványtervezőként vett volna részt a forgatáson.
„Úgy volt, hogy a feleségem fogja megtervezni, én pedig szerepelek benne. Aztán rájöttem, hogy valaki más fogja megcsinálni…”
Visszalépésének ellenére a színész reméli, hogy a közeljövőben kipróbálhatja magát rendezőként is. Addig pedig mint színészként gyönyörködhetünk a játékában: január ötödikén Ewan McGregor legújabb filmjével nyit a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivál.
A Salmon Fishing in the Yemen című brit kosztümös vígjátékban McGregor mellett Emily Blunt lesz a főszereplő. A rendezői székbe az Oscar-jelölt Lasse Hallstrom ült be, míg a forgatókönyvet az Aranyszobrocskát el is nyerő Simon Beaufoy írta.
McGregor két másik filmje is bemutatásra kerül az amerikai filmfesztiválon. Az egyik Soderbergh új akció-thrillere, A bűn hálójában, amelyben Channing Tatum, Michael Fassbender, Antonio Banderas és Michael Douglas is felbukkan majd a másik pedig a Hétköznapi pár című dráma, amelyben Eva Green a partnere. Utóbbi filmet szeptember végén a magyarországi mozik is műsorukra tűzték. A bűn hálójában hazai premierje pedig február 23-án lesz.
|