Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jane  Fonda  Elizabeth  Hurley  Russell  Brand


Angelina és Brad főzni is tudnak

2011. december 22.  18:50

Hollywood egyik legsikeresebb álompárja igazán büszke arra, hogy a hagyományos Hálaadás napi menüt együtt készítették el.

A hollywood-i szupersztárok, Angelina Jolie és Brad Pitt nagyon büszkék arra, hogy közösen készítették el a hagyományos Hálaadás-napi menüt. A hatgyermekes pár ebben az évben minden segítséget mellőzve főzött együtt.

A világhírű párnak három örökbefogadott és három saját gyermeke van, és az idei ünnepre mindenképpen saját kezűleg akarta elkészíteni az ünnepi életeket. Nem is vettek fel semmilyen konyhai segítséget, és együtt főztek.

Angelina elmondta egy interjúban – „Brad és én úgy döntöttünk, hogy mi csináljuk a pulykát. És sikerült megoldanunk, nagyon büszkék vagyunk rá
Csak mi ketten voltunk, a gyerekekkel, próbáltunk úgy csinálni, mintha tudnánk, hogy mit csinálunk.”

A gyönyörű sztár elmondta, hogy a közös családi étkezések nagyon fontosak a számára, éppen ezért amikor csak lehet, igyekszik egy asztalhoz ültetni a népes famíliát – „Minden este együtt eszik az egész család. Van némi haszna, de őrület az egész. Jó ha van öt perc, amikor mindenki csöndben van, nyugton ül, aztán minden összeomlik.”


Forrás: One Média

A Universal karolta fel Jolie és Besson filmjét
2011. december 18.  22:12
Brad Pitt Közép-Amerikába költözik
2011. december 16.  23:03
Angelina Jolie sosem akart rendezni
2011. december 16.  07:43
Az első díj Brad Pitt pénzcsinálójának
2011. december 05.  11:22
Angelina Jolie
Brad Pitt
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32


Az egykori Beverly Hills-i zsaru végre el tudta adni New Jersey-i villáját, amit már 2004 óta árult.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011