 |
2011. december 11. 22:05
Brad Pitt szülei nagyon büszkék fiuk párjára, Angelina Jolie-ra.
Bill és Jane Pitt is részt vettek december 5-én Jolie rendezői debütálásán, az In Land of Blood and Honey című film bemutatóján – jelentette a People magazin.
„Brad szülei sokat jelentenek nekem. Nélkülük nem lennék most itt.” – mondta Jolie a filmpremieren.
Brad sokat segített kedvesének, amikor a boszniai háborúról szóló filmet forgatta.
„Brad csodálatos partner. Mindig felváltva dolgozunk. Én voltam a gyerekekkel, amikor a Pénzcsinálót készítették, amikor pedig befejezte, ő volt a gyerekekkel, én pedig forgattam a filmemet.”
Pitt szülei szerint menyük nemcsak remek színész és rendező, hanem kiváló anya is, bár a színésznő szerint sosem lesz olyan jó, mint amilyen saját édesanyja volt.
„Az én anyám főállású anya volt. Nem volt saját élete, saját karrierje, saját tapasztalatai. Csak a gyerekeiért élt.”
Angie-nek három gyermeke született Brad Pittől: Shiloh (5), és az ikerpár Knox és Vivienne (3), három gyerkőcöt pedig örökbe fogadott: Maddox 10, Pax 8, Zahara pedig már 6 éves.
„Soha nem leszek olyan jó anya, mint édesanyám. Megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból, de szerintem az is kevés lesz hozzá. Ő volt a legnagyszerűbb, legodaadóbb ember a világon.”
TS
|