Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Zooey  Deschanel  James  Cameron  John  Travolta


Megasztár 4.: a balatoni ász, Szecsődi Karcsi a kieső

2008. november 08.  22:45

Immáron a negyedik döntővel folytatódott november nyolcadikán a Megasztár negyedik szériája.

A múlt héten az akkor még nyolc Megasztár-jelöltnek a Halottak napja és a Mindenszentek tiszteletére a melankolikus, elmúlásról szóló dalokkal kellett készülnie.

A közönség szavazatai alapján Nguyen Thank Hien, Lakatos Krisztián, Fekete Dávid, Tóth Lüszi, Király Viktor és Szecsődi Károly lett a biztos továbbjutó.
A zsűri elé két lány Nkuya Sonia és Bencsik Tamara járult, akik már több alkalommal álltak ilyen helyzetben az ítészek előtt. A Fenyő, Mester, Friderikusz, Eszenyi négyes végül Bencsik Tamarát juttatta tovább…

A negyedik döntőben filmslágereket szólaltattak meg a Megasztár-jelöltek. Méghozzá ezúttal is Till Attila műsorvezetése mellett. Szombaton ugyanis felreppent a pletyka, Szekeres Nóra műsorvezető társa elképzelhető, nem tudja vállalni a házigazdaságot, hisz egész héten magas lázzal, torokgyulladással kezelték őt az orvosok. Tillát azonban keményfából faragták, így hála az orvosok gondos kezelésének, végül mégis az ő lendületes, energetikus kommentárjait élvezhettük, igaz erőteljes orrhangon prezentálva…. „Vésztartalékként” egyébként Friderikusz Sándor készült.
Így ő azonban maradt a zsűriben Eszenyi Enikő, Mester Tamás és Fenyő Miklós társaságában.

Mivel már „csak” heten voltak versenyben, ezért a Csillagdal után egy újabb, közös produkció következett. „ Megasztár női jelöltjei a 2x2 néha öt betétdalát adták elő, a fiúk vokál kísérete mellett. A zsűri szerint a Megasztár-jelöltek meglepő természetességgel kezelik a színpadi jelenlétet. Bencsik Tamara szerint is egyre jobban érzik magukat a produkciók közben.

A lányok után a fiúk következtek, akik a Csinibaba egyik slágerével, az Élj vele boldogan című dallal készültek. Király Viktor, Fekete Dávid, Lakatos Krisztián és Szecsődi Károly alaposan leénekelte a lányokat. Igaz, talán kicsit szerencsésebb is volt az ő dalválasztásuk, hisz az 1997-es Csinibaba hatalmas sikereket aratott, szinte az egész filmzenealbum slágerré vált.
Fenyő szerint a fiúk leginkább a Village People-re hasonlítottak, hisz négy igen különböző karakter állt együtt a színpadon.

Újításképp a Megasztár élő adása közben időnként megmutatták azon versenyzők képét, akik a legrosszabbul álltak az este folyamán a szavazás alakulása szerint. Először Lakatos Krisztián, Szecsődi Károly és Király Viktor volt a sereghajtó.

Apácashow Karcsitól

Elsőként Szecsődi Károly mutathatta be saját produkcióját. Egy igazi gospel kórus kíséretében az Apácashow 2. legendás betétdalával lepte meg a közönséget. Bár a stúdióban lévő rajongók éltették Karcsit, Friderikusz azonban alaposan lehúzta előadását. A tévés szerint hiába sztáralkat, ez most nem jött át a fellépése során. Mester Tamás értékelésében elmondta, talán a dalválasztással volt gond. Eszenyi Enikő is úgy érezte, több van benne, mint amit ezúttal megmutatott magából.
E sorok írója némi elfogultsággal bír Balatonkenese iránt, így e gyönyörű település szülöttének tiszteletéből kísérletet tett egy szavazat elküldésére. Elsőre nem sikeredett, a képernyőn ugyanis hiába ékezetes betűkkel biztatják a nézőket a szavazásra, a válaszüzenetben tudatták, hogy ezeket nem szívesen veszi a rendszer. Néhány perces kutakodás után a kissé átláthatatlan www.megasztar.hu oldal alapos átböngészésével sikerült kideríteni, hogy egészen más kóddal is lehet szavazni SMS-ben, így az ott megadott „tikaroly”-al már szerencsére sikerült elkölteni egy szavazatnyi pénzt.

Hien újabb technikai baki

Nguyen Thank Hien a Csak szex, és más semmi betétdalát, a Boldogság, gyere haza című dalt szerette volna előadni. Ám Cserháti Zsuzsa slágere csak nem akart megszólalni a torkából. A mikrofonja ugyanis csakúgy, mint egy hete, ezúttal is felmondta a szolgálatot. Szegény kislány újra megpróbálhatta, ám egy ilyen baki után még a legnagyobbak is leblokkolnának. A 14 éves soproni reménység is megszeppenten kezdett bele, aztán a csodálatos nóta szerencsére vitte magával előadását egyre feljebb…
Mester Tamás is azt emelte ki, hatalmas dolog egy ilyen technikai malőr után így visszajönni a produkcióba, ennek ellenére is úgy érezte, a dal egy kicsit sok volt Hien-nek. Friderikusz is a bakin való, meglepően rutinos túllendülését méltatta.

Dávid, persze hogy musical

Fekete Dávid a Fame című musical egyik betétdalát, a Fényt választotta ezúttal. Előtte azonban még megtudhattuk, hogy Tóth Lüszi kiesésre áll, a második veszélyeztetett Lakatos Krisztián, míg hátulról a harmadik épp Dávid volt produkciójának pillanatában.
Természetesen, Dávid előadása ismét ragyogóra sikeredett, mint ahogy minden musical, ez a dal is hatalmas ovációt hozott ki a közönségből. Eszenyi Enikő szerint Dávid a maratoni futó és a Megasztár keveréke, egyrészről kellemes jelenség, energikus előadás, színpadi mozgás, ám énekben azért még egy kicsit kevés. Így arra kérte, inkább legyen egy kicsit „csúnyább”, de fordítson több figyelmet a hangi adottságai kidomborítására. Mester Tamás szerint a kicsivel kevesebb lehet, hogy több lett volna…

Király Viktor rockosra váltott

Király Viktor az Armageddonban felbukkant Aerosmith slágert, a I Don’t Want To Miss A Thing-et adta elő. Bár az énektudásában ezúttal sem mutatkozott semmi hiba, Steven Tyler olyannyira nagyszerű, különleges előadó, hogy nehéz a nyomába érni. Viktornak ezen az estén talán mégis sikerült legalább annyira betölteni a színpadot, mint, ahogy azt az Aerosmith-től is várnánk.
A zsűri szerint is hatalmas produkciót nyújtott Viktor, Enikő szíves fülbevalóját is a Király család újabb üdvöskéjének adta.

Tamara, az anya

Bármily meglepő, Bencsik Tamara a maga 22 évével a legidősebb a versenyzők között. Így néha kicsit anyáskodik is a többiek felett. A múlt heti „zsűri kegyenc” ezúttal a Macskajaj egyik betétdalát hozta, méghozzá szerb, magyar és cigány nyelvű vegyes produkcióban.
Tuti siker, ezzel a dallal felsülni igen nehéz. Tamarát még remek táncosok is segítették abban, hogy tovább fokozzák a hangulatot.
Friderikusz azonban a zsűri többi tagjával ellentétben ez a dal egyáltalán nem a Megasztárba való…

Lüszi nem hagyja Abba

Tóth Lüszi bár a szavazatok pillanatnyi állása szerint a legnagyobb bajban volt, ám ő jelezte, nem hagyja Abba. Bízva a tutiban, a Mamma Mia musicallel és a nyári filmmel még inkább világhíressé lett svéd együttestől, az Abba-tól választott egy dalt. Méghozzá a nevében is győztes, The Winner Takes It All-t. A hangutánzás ismét tökéletesre sikeredett, minden bizonnyal Lüszi révén is izzani kezdtek a vonalak…
Pedig a zsűri nem volt vele épp kíméletes. Továbbra is azt kérték tőle, hogy próbáljon meg gyerek maradni, hagyja el a felnőttek utánzását, a modorosságot cserélje le a természetes gyermeki bájra.

Lakatos Krisztián swingbe csomagolta a Valami Amerikát

Lakatos Krisztián, ahogy Fekete Dávid a musicalekre, maga pedig a swingre állt rá. Jól is teszi, hisz remekül áll neki a múlt század egyik legszebb jazz-korszakának stílusa. Krisztián a héten sokat dolgozott, hogy a Valami Amerika betétdalát swingre átírva adhassa elő a Megasztár színpadán. Érdekesség, hogy a Bon Bon együttes épp ugyanezt tette a napokban megjelent nagylemezén. Így nem volt nehéz az összehasonlítás. Nos, Szolnoki Péter előadása jazz-ben is szenzációs, Krisztiáné sem volt rossz, de azért az év swing-hangja a Pophálónál Szolnoki marad…

Megaszünet után eredményhirdetés rétesztészta módra

Krisztián volt az utolsó egyéni előadó jött tehát a megaszünet. De előbb megtudhattuk, hogy Hien volt abban a pillanatban a sereghajtó, őt Lakatos Krisztián és Szecsődi Károly követte nem sokkal több szavazattal. A Megaszünetben ismét Popdalárót nézhettünk, kicsit fura volt az élő adás imitációja, miközben köztudott, hogy Kovács Áron Botswanaban tartózkodik A sztárok a fejükre estek műsorvezetőjeként.

Az eredményhirdetésre hét Megasztár jelölt várt tehát, hogy közülük ki az a hat, aki versenyben maradhat, illetve ki lesz a sztár, aki ha nem is fejre, de kiesik a Megasztár címért vívott viadalból. Az izgalom fokozásaképp még egy újabb közös produkció következett az énekesektől.

A nézők szavazatai alapján a biztos továbbjutó ötösbe először Fekete Dávid, Tóth Lüszi, Lakatos Krisztián, Bencsik Tamara került.

A közös produkció, a Grease egyik betétdala alatt Nguyen Thank Hien, Király Viktor és Szecsődi Károly várta, hogy a közönség még beszavazza őt az ötödik továbbjutó helyre. Adrenalin az egekben, rajongók telefonszámlája szintúgy, végül Király Viktor lett a boldog ötödik.

Így a zsűrinek Szecsődi Károly és Nguyen Thank Hien közül kellett döntenie. Végül a vietnámi lány továbbjutásáról állapodott meg Eszenyi Enikő, Mester Tamás, Fenyő Miklós és Friderikusz Sándor a kicsit elhúzott eredményhirdetés végén.

A jövő héten valódi csillagokkal duetteznek majd a Megasztár jelöltek, visszatér majd többek között a tehetségkutató színpadára Gáspár Laci, Rúzsa Magdi, Molnár Ferenc Caramell de érkezik még többek között Zséda is.

(kalmárté)


kalmárté
Forrás: One Média

A Csilisek megmérkőztek a Megasztárosokkal!
2008. november 05.  20:24
Megasztár 4.: szomorú Sonia: remek produkciója ellenére kiesett
2008. november 01.  22:36
Megasztár 4.: Ásós Attila ˝Pacsirtától felállva tapsolva búcsúztak a nézők
2008. október 25.  22:41
Megasztár 4.: Balogh Imre búcsúzott a házibulis döntőből, Szecsődy ezúttal nem volt szívbajos
2008. október 18.  22:53
Megasztár 4.: öt versenyző búcsúzott, Tóth Lüszi továbbjutott
2008. október 11.  23:17
Megasztár 2008
37% - 62%
Elhiszed?
További hírek:
Zooey Deschanel és Russell Brand komolyan flörtöl
2012. február 08.  16:41
Jennifer Garner megbánta a házasságot
2012. február 08.  14:57
Mark Ruffalo romantikus filmre igazolt
2012. február 08.  13:12
Újabb film Diana hercegnőről
2012. február 08.  11:27
Cameron nem kér Hollywoodból
2012. február 08.  09:43
Woody Harrelson nem néz horrort
2012. február 08.  07:56
Zach Braff repüléssel győzte le a félelmét
2012. február 08.  06:11
Hugo és Harry taroltak a művészeti rendezők díjátadóján
2012. február 07.  23:26
Ryan Gosling lenyűgöző tanítvány
2012. február 07.  21:45
Brad Pitt: Angelina otthon egy igazi vadmacska
2012. február 08.  18:21


Angelina Jolie egy igazi dáma a nyilvánosság előtt, otthon viszont kibújik belőle a vadmacska.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011