 |
2011. november 27. 14:52
Lewis Hamilton azt állítja, hogy szeretne újra összejönni volt barátnőjével, Nicole Scherzinger énekesnővel.
A Forma 1 versenyző és az X Factor mentor múlt hónapban jelentette be, hogy négy év után útjaik végleg különválnak. Ehhez képest az egykori álompár nemrég Los Angelesben találkozott, ami után Hamilton azt nyilatkozta, nem adja fel.
„Nagyon szép hetet töltöttünk együtt, többször együtt ebédeltünk, vacsoráztunk. A szakítás elején vagyunk, és természetesen az érzelmeink még nagyon erősek egymás iránt. Még mindig nagyon szeretem Nicole-t, szóval ki tudja? Talán még lehetünk együtt a jövőben.”
A pár először 2010 januárjában szakított, de aztán nem bírták ki egymás nélkül sokáig. Nicole és Lewis 2007-ben találkoztak először Németországban, az MTV Europe Awards gálán.
Az énekesnő és X-Factor bíra, valamint a Forma 1 versenyző 2008-ban kezdett randizni.
„Soha nem voltak együtt, és nem látták, hogy mi lesz ennek a következménye. A karrierjük mindig más helyekre vitte őket. Állandóan külön lenni nem működik hosszú távon, ezért úgy döntöttek, hogy szakítanak.” |