 |
2011. november 08. 09:34
Újabb tabutémát feszeget a magyar HBO Társas játék című sorozata: a széria két női szereplője között románc szövődik, melynek első lépései a soron következő, negyedik részben láthatók.
Tabunak számít ma még Magyarországon a leszbikusság, amikor egyre több közszereplő – Oláh Ibolya, Gallusz Nikolett – is nyíltan vállalja másságát? Tényleg előfordulhat, hogy egy csalódott feleség elfordul a férfiaktól, és egy nő karjaiban keresi a boldogságot? A Társas játék története szerint a férfiakból kiábrándult, kétgyermekes családanya, Judit éppen ezt teszi: megunja férje kicsapongó életvitelét és az elhanyagolt feleség szerepét, és masszőze, Dorka mellett keres kiutat magányából.
Balsai Mónika – a filmben a gyönyörű Juditot játszó színésznő – így mesél a karaktere megformálására való felkészülésről: „Boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, ezért nem a saját életemből merítettem a szerepemhez, hanem leginkább az eddigi szerepeimben megélt lelki változásokból építkeztem. És hogy szerintem tabu-e még Magyarországon a leszbikusság? Egyre kevésbé, és azt gondolom, hogy ezzel a sorozattal is sokat teszünk a tabuk ledöntéséért.”
Filmbeli partnere Tornyi Ildikó színésznő, aki most várja első gyermekét, így emlékszik vissza a közös jelenetekre: „Ez a szerep számomra teljes levetkőzést jelentett – testileg és lelkileg egyaránt. Mint színésznő, maga a szerelem érzése fogott meg, függetlenül attól, hogy ez egy nő felé irányult. Nagyon sokat segítettek a kollégák abban, hogy ne érezzem magamat kellemetlenül a forgatás közben. Az összes gátlásom elmúlt, amikor találkoztam a csapattal és Mónival. Furcsa érzés ilyet mondani, de fantasztikus érzés volt leszbikus lányt játszani.”
A karakterekről
Béres Judit/Balsai Mónika
Energikus, harmincas évei közepén járó, karakán nő, két gyermek édesanyja. Jószívű és segítőkész, de kissé nagyszájú, „ami a szívén, az a száján” típus. Hűséges feleség és odaadó anya, de legbelül érzi, hogy valami hiányzik az életéből. A hajdan vidám, életerős, energikus asszony cinikussá vált és megkeseredett. Sejti, hogy a férje megcsalja, de mivel fél feladni tágas, fényűző otthonát és ezzel együtt az anyagi biztonságot, és a gyerekek érdekeit is szem előtt tartja, próbál nem tudomást venni férje hűtlenségéről.
Balsai Mónika
Jászai Mari-díjas színművésznő. 1977. december 13-án született Vácott. Pályafutását igen fiatalon, 1989-ben az Angyalföldi Gyermekszínháznál kezdte, majd 1990-1994 között színi tanulmányokat folytatott az Operett Színházban, 1998-2001 között pedig a József Attila Színház Stúdiójában. 2001 óta a Győri Nemzeti Színház és a Játékszín művésze, 2007-től a Magyar Színház, 2008-tól párhuzamosan a Vörösmarty Színház színésze.
Díjai:
• Kisfaludy-díj (2003, 2009)
• Domján Edit-díj (2009)
• Gundel Művészeti-díj (2009)
• Jászai Mari-díj (2010)
• Főnix-díj (2010)
Jelenlegi színházi szerepei:
• A feleségem története (Magyar Színház)
• Liliom (Magyar Színház)
• István, a király (Magyar Színház)
• Macska a forró tetőn (Magyar Színház)
• Lila akác (Jászai Mari Színház - Tatabánya, Magyar Színház)
• Házasságon innen, házasságon túl (Magyar Színház)
• A kaktusz virága (Játékszín)
• Portugál (Győri Nemzeti Színház)
Filmes, televíziós munkái:
• Társas játék
• Csicska
• Valami Amerika 2.
• Minden másképp van - Márairól
• 3 (történet a szerelemről)
• Fűrészporos mesék
• Az emigráns - Minden másképp van
• Rövid, de kemény életem
• Álmatag férfiak titkos kalandjai
• A ház
Kalmár Dorka/Tornyi Ildikó
Masszőz. Hajlamos az elérhetetlen után vágyakozni. Jó humorú, vagány, de kedves nő. Ha szerelmes, akkor szenvedélyes, és egyben féltékeny lesz. Nem éri be epizódszereppel a szerelme életében, mindent akar. Rengeteg baráttal veszi körül magát, élénk közösségi életet él. Barátai mindig számíthatnak rá, akár jó tanácsra, akár egy kanapéra van szükségük. Nem köntörfalaz, mindig megmondja, amit gondol, és mástól sem tűri el az őszintétlenséget.
Tornyi Ildikó
1983. július 23-án született Berettyóújfalun. 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László osztályában, majd a Vígszínházhoz szerződött. Első nagyszínpadi szerepét – még egyetemistaként – a Tévedések vígjátékában játszotta. Jelenleg is a Vígszínház színésze.
Díjai:
• A Legígéretesebb Pályakezdő Díja (2006)
• Varsányi Irén-emlékgyűrű (2007)
• Junior Prima-díj (2008)
Jelenlegi színházi szerepei:
• Csongor és Tünde
• Játék a kastélyban
• A kertész kutyája
• A padlás
• Tévedések vígjátéka
• Mikve (Pesti Színház)
• Mindent anyámról (Pesti Színház)
Televíziós munkái:
• Otthonod a kávéház
• Állomás
• Társas játék
A következő, azaz a negyedik rész november 6-án este kerül adásba.
A Társas játék további részei vasárnap esténként nyolc órától láthatók az HBO műsorán.
|