 |
2011. október 11. 19:50
A Dr. Szöszi sztárja bevallotta, hogy korábban nagyon félt bárhová is elutazni, mert nem merte magára hagyni a gyermekeit.
Az Oscar-díjas Reese Witherspoon elárulta, hosszú évekig félt az utazástól, mert nem merte magára hagyni a gyerekeit. A nyughatatlan sztárja annyira aggódott utódaiért, hogy inkább lemondott szinte minden meghívást, amit csak kapott. A szépségnek egy fia és egy lánya van előző házasságából, Ryan Philippe-től, Ava 12 éves, míg Deacon hét.
„Nem szerettem utazni, de mostanra sikerült megszabadulni ettől a fóbiától. Öt évvel ezelőtt még rettegtem az utazásoktól, annyira aggódtam magukra hagyni a gyerekeimet. Persze ez még most sem jó érzés.” – mondta el a 35 éves Reese.
A színésznő azt is elmondta, hogy fiatalon nagyon is bátor és magabiztos személyiség volt, de mire elérte a húszas éveit, nagyon is aggódós lett. Az eltelt tizenöt évben azonban sikerült egy kicsit javítania a helyzeten – „Nagyon is magabiztos voltam fiatalon, de a húszas éveimben borzasztó félős lettem. Most viszont már jobban vagyok. A harmincas éveimben már sokkal jobb lett a helyzet, ismét kezdek bízni magamban, nem félek annyira.”
Egy dolog azonban még mindig aggodalommal tölti el, és ez a felgyorsult környezet, amiben a gyerekei felnőnek. Legjobban a digitális világ, a számítógépek és az internet aggasztja a csemetéi miatt – „Az internet nagy kihívás szülőként. A gyerekeid csupán egyetlen kattintásra vannak a pornográfiától és a pedofíliától, ami nagyon aggasztó. Olyan mint valami csata, ami nagyon elszomorít.
Nem tudhatod kivel beszélgetnek Skype-on, kikkel barátkoznak a Facebook-on, éppen ezért ameddig csak tudom, távol tartom őket ettől az egésztől. Persze tisztában vagyok vele, hogy elkerülhetetlen.” |