 |
2011. szeptember 29. 18:25
A Vasember filmek sztárja A bosszúállók forgatásán véletlenül leütötte gyönyörű kolléganőjét.
Robert Downey Jr, a Vasember filmek sztárja leütötte kolléganőjét A bosszúállók forgatásán. A színész éppen high-tech játékszereivel játszadozott egy szünetben, amikor sikerült arcon vágnia
Scarlett Johansson-t.
A világsztárok éppen nem a kamera előtt álltak, de a híres brit folyamatosan a kellékekkel játszott. De szerencsétlenségére rossz gombot nyomott meg a jelmezén, melynek köszönhetően a nehéz jelmez egyik karja felcsapódott, amivel úgy megütötte kolléganőjét, hogy az azonnal hanyatt vágódott.
„Robert működésbe hozta a kart, ami hátralendült. Sajnálatos módon éppen ott állt Scarlett, akit olyan szerencsétlen pillanatban érte az ütés, hogy elveszítette az egyensúlyát és leesett a kis emelvényről, amin állt.” – mondta el a stáb egyik tagja.
A gyönyörű szőkeség azonban egyáltalán nem bántódott meg, jót nevetett a buta kis baleseten. Bár nem sérült meg, a stáb azonnal a segítségére sietett, kivéve a baj okozója. Downey Jr. ugyanis meg sem tud mozdulni a Vasember jelmezben, így semmi mást nem tudott tenni, mint aggódva kérdezgetni fémruhája fogságában, hogy minden rendben van-e. |