 |
2011. szeptember 16. 14:44
Amióta Cher és Christina Aguilera meghódította a világot legutóbbi, Burlesque című filmjével, azóta egyre nagyobb teret hódít magának a műfaj. Vagyis a műfaj eddig is élt és létezett, de most még nagyobb lendületre kapott a tánc ezen formája. Olyan világba kalandozhatunk, amely kicsit elszakad a hétköznapi tendenciáktól, elrugaszkodhatunk a földhözragadt megoldásoktól, és egyben kellemes kikapcsolódást is nyújt. Magyarország legismertebb egzotikus táncosa, Pirner Alma, az elmúlt időszakban a burlesque szerelmesévé vált.
Amerikában több évtizede rendeznek Burlesque Fesztiválokat, ahol a szakma kiválóságai mutatják be leglátványosabb produkciójukat. A bejutás nem könnyű, hiszen valóban csak a legkiválóbb előadóművészek léphetnek színpadra ezen az estén, kizárólag meghívás alapján. A Montreal Burlesque Festival egyik résztvevője volt Pirner Alma is, aki külön erre az alkalomra egy varázslatosan csengő nevet választott magának. „Mindenképpen valami dallamosan csengő nevet kerestem, és a saját nevemet valamilyen módon benne szerettem volna hagyni. A névválasztás nagyon fontos, lényeges, hogy közel álljon az illető személyiségéhez. Így döntöttem a Leluna de Alma mellett. A Luna jelentése hold, ez jelképezi az éjszakai élethez való kötődésemet, az éjszakai csillogást és érzéseket, amiben nap, mint nap élek. Alma pedig nem mellesleg spanyolul lélek, ami tükrözi a személyiségemet.”
A burlesque szó eredeti jelentése a latin „burla” szóból ered, jelentése, valamiféle paródia, színpadi és irodalmi előadó művészet, néhol abszurditással és extravaganciával. A 19. és 20.században tűnt fel a burlesque stílus egy másik fajtája Amerikában, ami a glamour előadó művészetre, visszafogott és igényes színpadi sztriptízre és csábításra helyezte a hangsúlyt a legmagasabb szinten.
Pirner Alma egyedülálló és látványos show-ját október 1-jén, a Rúdtánc Világbajnokság after party-ján láthatja először a nagyérdemű, a budapesti Moulin Rouge-ban. Alma a világon eddig még nem látott produkcióval készül, aminek részleteit teljes titok övezi. Az egzotikus táncosnő minden nap keményen edz erre a műsorra, szinte minden szabadidejét a próbákkal tölti. A show különlegessége abban rejlik, hogy egy nem szokványos szeren mutatja be Alma, de ennél többet egyelőre nem volt hajlandó elárulni a szőke showtáncos. „Látványos és egyedülálló produkció lesz, tele akrobatikus és show elemekkel, amit egy olyan kelléken mutatok be, melyet eddig még nem láthattak a műfaj kedvelői. A ruhám pedig az eddigi legdíszesebb, és egyben a legértékesebb darab lesz”- mondta sejtelmesen Pirner Alma.
Videó: Pirner Alma a Montreal Burlesque Festival-on
http://www.youtube.com/watch?v=zTF0We9YKoQ&feature=share
http://www.youtube.com/watch?v=YZEXs9nTce4&feature=share
|