Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Tom  Selleck  Hugh  Grant  Matthew  McConaughey


Fábry Sándor balesete miatt nem indul a Fogatvágtán

2011. szeptember 08.  10:06

Idén is sor került a magyar tradíciókra épülő Nemzeti Vágta előfutamainak sorsolására. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében megrendezett díszes ceremónián több hazai sztárvendég is jelen volt, köztük Trokán Nóra, Kaszás Géza, Hajas László és Katus Attila.

Fábry Sándor azonban nem vett részt az eseményen, ugyanis néhány nappal ezelőtt csuklótörést szenvedett. Így a humorista idén biztosan nem indulhat a Fogatvágta mezőnyében, helyette Piroch Gábor száll versenybe.


Budapest vezetősége, prominens személyek, a rendezvény partnerei, polgármesterek, Elővágta szervezők és a Nemzeti Vágta sztárjai gyűltek össze a Várban, ahol közjegyző jelenlétében kisorsolták, hogy az induló 72 település lovasa milyen sorrendben áll rajthoz a Hősök tere köré felépített speciális lóversenypályán. Az esemény nyitányaként 8 ünnepi díszben tündöklő lovaskocsi hajtott át a belvároson, mellettük pedig lovas huszárok vonultak, akik büszkén lobogtatták a benevezett települések zászlaját. Az ünnepélyes felvonulás a Kapisztrán téren végződött, majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében folytatódtak az események. A rendezvényt Lázár Vilmos köszöntő beszéde indította, majd a „Sors ládából” a sorsolók kihúzták a rivális városok és falvak neveit. A huszárok, olimpikonok, és médiatámogatók mellett a sztárvendégek is feszült izgalommal nyúltak a faládába.


A hírességek közül elsőként Faragó Andrást, Bebét és Trokán Nórát érte az a megtiszteltetés, hogy daliás huszárok jelenlétében sorsolhatott. Majd Fekete László, Bárdosi Sándor, Hajas László és Keresztes Ildikó következett. A sorsolás végeztével a sztárok és a lovas szakma képviselői jóízű beszélgetésbe elegyedtek a Múzeum előtti macskaköves téren.

Fábry Sándor részvételére az előzetes hírekkel ellentétben idén sajnos nem számíthatunk. Ugyanis a humorista két héttel a Nemzeti Vágta előtt csuklótörést szenvedett, így kénytelen volt lemondani a jeles eseményen való részvételt.

„Nagyon sajnálom, hogy a balesetem miatt nem indulhatok az idei Fogatvágta mezőnyében, és remélem, hogy ezzel nem csak én vagyok így, hanem az esemény szervezői is! ” - mondta a tőle megszokott csipkelődő humorral Fábry Sándor, aki azt is hozzátette, hogy jövőre természetesen számíthatnak rá.

A Nemzeti Vágta szervezői jobbulást kívánnak a humoristának, és jövőre visszavárják.


Forrás: Red Lemon

Szintfelmérésen jártak a Nemzeti Vágta hírességei
2011. augusztus 22.  08:53
Közösen komatálaztak a Nemzeti Vágta sztárjai
2011. július 11.  14:47
Szeptemberben rajtol a Nemzeti Vágta
2011. június 04.  02:08
Fábry Sándor
100% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12


A legendás színésznő bevallotta, hogy nagy rajongója a gyönyörű énekes-színésznőnek, akivel az Anyád napja című filmben dolgozott.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011