Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jackie  Chan  Naomi  Watts  Cameron  Diaz


Jude Law filmjével nyit a londoni filmfesztivál

2011. augusztus 27.  19:38

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Sherlock Holmes sztárjának új filmjével nyit az 55. Londoni Filmfesztivál.

Az 55. Londoni Filmfesztivál szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy melyik mozgókét nyitja meg a mustrát. A szerencsés nem más, mint Fernando Meirelles 360 című alkotása, melynek két főszereplője Jude Law és Rachel Weisz. A történet pedig két eltérő háttérrel rendelkező ember kapcsolatát mutatja be.

A megnyitó október 12.-én lesz, a film két producere, Andrew Eaton és David Linde, szintén egy közleményben köszönte meg a fantasztikus lehetőséget a szervezőgárdának – „Csak még különlegesebb megtiszteltetés ez számunkra, hogy ebben az évben lesz utoljára Sandra Hebron a fesztiváligazgató.”

Az október 12.-től 27.-ig tartó eseménynek ugyanis idén utoljára foglalja el az igazgatói székét Sandra Hebron. A művészeti vezető 2003 óta tölti be ezt a posztot, de 1997 óta dolgozik a fesztivál szervezői között. Hebron a múlt hónapban jelentette be, hogy lemond a vezető tisztségről.


ildikroó
Forrás: One Média

Öntudatos fekete nőkkel nyit a 8. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
2011. augusztus 12.  22:12
Clooney filmje nyitja a Velencei Filmfesztivált
2011. augusztus 02.  17:52
Az Electrolux bemutatta új otthonát a Cannes-i Filmfesztiválon
2011. május 11.  00:49
Jude Law
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12


A legendás színésznő bevallotta, hogy nagy rajongója a gyönyörű énekes-színésznőnek, akivel az Anyád napja című filmben dolgozott.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011