Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Hugh  Grant  Cameron  Diaz


Drew Barrymore a kenyaiakon segít

2011. augusztus 21.  16:22

A hat éves Drew Barrymore nem igazán járt iskolába. Harminc évvel később a sikeres filmsztár megértette az oktatás jelentőségét.

A színésznő 2009-ben alapította meg a Barrymore Education Foundationt, saját oktatási alapítványát, mely segít tiszta vizet és oktatást bevinni Kenya két vidéki közösségébe.

„Soha nem mentem magamtól suliba. Dolgoztam, nem pedig egy gyerek életét éltem. Meg akartam tudni, hogy ezek a kenyai gyerekek miért akarnak olyan szenvedélyesen tanulni, miért gyalogolnak több kilométert, hogy eljussanak az iskolába.”

Így Drew 2004-ben felvette a kapcsolatot az ENSZ-szel, s ő lett a szervezet éhezés elleni nagykövete az ENSZ világélelmezési programjában. A színésznő nemcsak arcát és szavait adta, hanem komoly összeggel is támogatta a jótékony programot: a befolyt pénzből kutakat fúrtak, mely vízzel látja el a települést. Ezelőtt a nők dolga volt, hogy az öt mérföldre található folyóhoz gyalogoljanak, onnan szerezve vizet a családoknak. Gyakran cipelték csecsemőjüket a hátukon, s nem egyszer találkoztak vadállatokkal.

MI a végső cél? Drew szerint az, hogy a növekedjen az iskolázottság, mert ez a kivezető út a szegénységből.


TS
Forrás: One Média

Cameron Diaz és Drew Barrymore az őrült páros
2011. június 08.  05:20
Drew Barrymore újra rendez
2011. március 22.  11:50
Balesetet szenvedett Barrymore kedvese
2010. november 07.  19:48
Drew Barrymore a „könnyű” kapcsolatokat szereti
2010. szeptember 09.  09:59
Drew Barrymore
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12


A legendás színésznő bevallotta, hogy nagy rajongója a gyönyörű énekes-színésznőnek, akivel az Anyád napja című filmben dolgozott.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011