Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Tom  Selleck  Hugh  Grant  Mila  Kunis


Emma Stone remek rendező lenne

2011. augusztus 14.  16:20

A Könnyű nőcske és a Zombiland sztárja kollégája szerint igazán kiváló rendező lehetne, mert van hozzá érzéke.

Emma Stone, a Könnyű nőcske sztárja, legutóbbi filmjének, a The Help producerének véleménye szerint igazán kiváló rendező lehet később. Chris Columbus le volt nyűgözve a csupán 22 éves lány tehetségétől a közös munka során, és úgy látja, megvan benne mindaz, amitől jó lesz egy rendező.

A film amerikai bemutatóján a producer elmondta – „Dacára annak, hogy bámulatos színésznő, aki biztosan dolgozni is fog még vagy negyven évig, az elmúlt pár hónapban folyamatosan azt mondtam neki, hogy nagyon jó rendező lenne belőle. Annyira okos, hogy az már szinte ijesztő, és fantasztikus tehetsége van ahhoz, hogy belelásson az emberekbe. Akárhányszor beszélek vele, olyan mintha legalább kétszer annyi idős lenne, mint valójában.”

A színésznőnek több filmje is a mozikba kerül ebben az évben. Szerepel a Barátság extrákkal című romantikus vígjátékban, Justin Timberlake és Mila Kunis mellett. Illetve az Őrült, dilis, szerelem.-ben Steve Carell, Ryan Gosling és Julianne Moore oldalán, ami szeptemberben kerül a mozikba. Jövőre pedig A csodálatos Pókember egyik főszerepében láthatjuk Andrew Garfield partnereként.


ildikroó
Forrás: One Média

Emma Stone: Andrew Garfield sokat segített
2011. augusztus 08.  19:20
Emma Stone nem fog beszélni a szerelemről
2011. július 03.  22:14
Emma Stone kaphatja a Büszkeség és balítélet meg a zombik főszerepét
2011. június 28.  17:49
Emma Stone
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12


A legendás színésznő bevallotta, hogy nagy rajongója a gyönyörű énekes-színésznőnek, akivel az Anyád napja című filmben dolgozott.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011