 |
2011. augusztus 10. 22:18
Bár még egy évet kell várni A csodálatos Pókember című filmre, már egészen biztos, hogy lesz folytatása.
Még meg sem jelent a mozikban A csodálatos Pókember, a készítők annyira bíznak a sikerben, hogy egy folytatást is lefixáltak. Az első rész csak 2012 júliusára készül el, de már ki is tűzték a második bemutatójának dátumát. A The Amazing Spider-Man 2 2014 májusában kerül a nézők elé.
Az új Marvel feldolgozásban a Andrew Garfield alakítja a címszereplőt, azaz Peter Parker-t, míg szerelmét, Gwen Stacy-t a szexis vadóc, Emma Stone formálja meg. A készítők pedig úgy látszik annyira elégedettek velük, hogy máris leszerződtették őket egy második filmre.
Az Entertainment Weekly magazin informátora elmondta – „Ez is csak azt jelzi, hogy biztosak vagyunk a dolgunkban, mert amit látunk az első részből, az megérdemel egy folytatást.”
Arról azonban, hogy a két főszereplő elvállalta-e egyáltalán a következő részt, még nem érkezett jelentés, ahogy arról sem, hogy a rendezőt, Marc Webb-et is megtartják-e, vagy esetleg egy új filmest keresnek a helyére. |