Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jane  Fonda    Madonna  Robert  Downey Jr.


Beyoncé: Csak Isten tudja, mikor jön a gyerek

2011. augusztus 03.  16:22

Beyoncé (29) és férje, Jay-Z nem siet a gyerekvállalással.

Napjaink egyik legsikeresebb énekesnője természetesen szeretne kisbabát, de érkezését a fennebbvalóra bízza.

„Azt gondoltam, 30 évesen már lesz gyerekem. Hát, majd meglátjuk, mi lesz, Isten feladata eldönteni. Ha itt lesz az ideje. Most csak nagyon boldog vagyok, hogy ott tartok az életemben, ahol.” – mondta a The View-ban.

Hozzátette:
„Ám azt is mondtam, hogy 30 évesen már vissza szeretnék vonulni.” – ez mindenesetre elég érdekes, mivel az énekesnő negyedik stúdióalbuma a napokban jelenik meg, s ezek szerint közel sem jött még el az ideje a nyugdíjnak.”

Annyira nincs még nyugdíj közelben, hogy nemrég erősítette meg, szerepelni fog Clint Eastwood új filmjében, A Star is Born-ban. A mozi egy idősödő filmsztárról szól majd, aki segít egy fiatal nőnek, hogy betörjön a filmiparba. Az eredeti film 1937-ben készült, kétszer dolgozták fel: 1954-ben és 1976-ban. Beyoncé most oylan színésznők nyomdokaiba léphet, mint Janet Gaynor, Judy Garland és Barbra Streisand.


TS
Forrás: One Média

Hivatalos: Beyoncé kapta a főszerepet Clint Eastwood filmjében
2011. július 05.  22:15
Beyoncé 30 évesen már szülne
2011. július 02.  05:48
Beyoncé kampányolni fog Obama mellett
2011. június 29.  14:55
Beyoncé: A karrieremért feláldoztam a barátaimat
2011. június 24.  20:51
Beyoncé Knowles
0% - 100%
Elhiszed?
További hírek:
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12


A legendás színésznő bevallotta, hogy nagy rajongója a gyönyörű énekes-színésznőnek, akivel az Anyád napja című filmben dolgozott.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011