Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Elizabeth  Hurley  Ákos   Cameron  Diaz


Gondosan motivált sorozatgyilkos lesz Hófehérke mostohája

2011. július 30.  05:33

Egyre több részlet lát napvilágot az új Hófehérke-filmről (Snow White and the Huntsman), és egyre inkább úgy tűnik, a Grimm-testvérek nehezen ismernének rá az eredeti mesére.

Hófehérke ugyanis harcos hajadon lett, a gonosz Királynő pedig nem egyszerűen elvetemült, hanem annál sokkal komolyabban felépített karakter. – Tulajdonképpen sorozatgyilkos, aki örömét leli az ölésben – mutatja be az általa játszott figurát Charlize Theron. – Ugyanakkor meg lehet majd érteni, miért vált ilyenné. Ettől ugyan még nem válik kimondottan szerethetővé, de minden néző, akinek nehéz gyerekkora volt, egy kicsit együtt tud majd érezni vele.

Már azt is tudni lehet, hogy a Királynő nem a szépsége miatt akarja eltenni láb alól Hófehérkét, hanem politikai okokból. – Hófehérke a nép vezére, és a Királynő ezt nem tűrheti – magyarázza a hősnőt játszó Kristen Stewart. – Csakhogy az a gubanc, hogy a leányzó félelmetes harcos is, ezért nem olyan egyszerű kinyírni, ráadásul a ráküldött vadász, akit Chris Hemwsworth alakít, még bele is szeret.
(Snow White and the Huntsman – hazai bemutató: 2012. május)


Forrás: UIP-Duna Film

Kristen Stewart először beszél Hófehérkéről
2011. július 27.  16:22
Hugh Jackman sem lesz Vadász a Hófehérkében
2011. április 19.  13:51
Lily Collins lesz a Relativity Hófehérkéje
2011. április 09.  19:35
Armie Hammer szerepet kapott a Hófehérkében
2011. március 31.  13:20
Charlize Theron
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12


A legendás színésznő bevallotta, hogy nagy rajongója a gyönyörű énekes-színésznőnek, akivel az Anyád napja című filmben dolgozott.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011