 |
2011. július 07. 16:20
Az Eredet rendezője korábban csak olyan filmek produceri teendőit vállalta, amit ő maga rendezett, de újra kivételt tesz.
Christopher Nolan elvállalta a produceri teendőit egy eddig még cím nélküli thrillernek a Warner Bros-nál, tudta meg a Deadline. Az Eredet rendezője korábban csak és kizárólag olyan filmek megvalósításában segédkezett, amit ő maga is rendezett, de úgy tűnik, hogy Zack Snyder Superman feldolgozásával, a Man Of Steel-lel megtört a jég.
A filmes honlap értesülései szerint Nolan produkciós irodája, a Syncopy kapta meg a WB egyik új filmjének szerződését, ami annyit jelent, hogy a filmes és felesége, Emma Thomas lesznek a mozi producerei.
A film forgatókönyvét Keith Gordon írja, és ő lesz egyben a rendezője is. Korábbi munkái között szerepel például a Szerelmem szelleme, valamint ő irányította a Dexter című sorozat stábját több ízben. |