 |
2011. július 07. 13:23
Bár a stúdió még nem erősítette meg, a kalózos sorozat újabb mérföldkövet gyűrt maga alá, a negyedik rész túl van az egy milliárd dollár bevételen.
A Walt Disney Pictures és a Jerry Bruckheimer Films még nem erősítették meg, de egyes értesülések szerint A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken is átlépte az egy milliárd dolláros bevételi álomhatárt a nemzetközi piacon.
A film 995.4 milliót gyűjtött össze a globálisan június 30.-áig, a belföldi, azaz az amerikai bevételei pedig július elsején már 232,1 milliónál jártak. Ezt a gyönyörű eredményt eddig csak a 2006-os második résszel sikerült elérni. Így azonban a stúdió négy legsikeresebb filmjéből már kettő származik ebből a sorozatból származik, a másik kettő az Alice Csodaországban, illetve a Toy Story 3. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy minden idők 10 legsikeresebb mozifilmjéből öt született a The Walt Disney Studios égisze alatt.
A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken a nyolcadik film a világon, ami el tudta érni az egy milliárdos határt. A The Walt Disney Studios negyedik filmje, ami meg tudta ugrani ezt a fantasztikus eredményt, illetve a harmadik Disney film aminek kevesebb mint 18 hónap kellett ehhez. Az első 500 milliót pedig szintén rekordgyorsasággal, mindössze 14 nap alatt érte el.
Ez a stúdió eddigi legnagyobb nemzetközi sikere, 58 országban jelent meg, Japánban például hat teljes hétig vezette a nézettségi listákat, de Oroszországban és Kínában is eddig ez a filmjük teljesített a legjobban. |