Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth    Madonna  Kristen  Stewart


Jacko újabb balhéja

2008. november 04.  08:17

Szegény Michael Jackson bármit tesz, mindig balhé kerekedik belőle.

Pedig, a popkirály feltételezhetően nem is gondolta, mekkora bajt hoz majd a fejére, amikor még 2005-ben úgy döntött, hogy Las Vegasba költözik. No, nem azzal akadt gond, hogy a szerencsejátékok fővárosában talán túl sokszor látogatta volna a kaszinókat, sokkal inkább a házvásárlásán akadtak ki a helyiek.

Jackson ugyanis egy iskola mellett vásárolt magának otthont, ami miatt sok helybeli tiltakozásának adott hangot. Mint ismeretes, Jacko-nak néhány évvel ezelőtt pedofília vádjával kellett bíróság elé állnia. Végül, minden vádpont alól felmentették, ám a bélyeget talán soha nem tudja magáról lemosni.

Néhány las vegasi is úgy véli, a kiskorúak megrontási szándéka is vezette, hogy egy iskola közelébe költözött. Ami persze egyrészről, merő feltételezés, másrészről inkább vicces rágalom. Hisz Jacko már három éve lakik ott, de még sosem tette be a lábát az iskolába. Las Vegasba inkább az új élet reményében költözött.

A hírek szerint hamarosan az egyik hotel elegáns bárjában lesz egész estés műsora. Sőt, ha hinni lehet a legújabb pletykáknak, Jacko 2009-ben a nagyközönség előtt is tervezi a visszatérését. Állítólag egy 30 állomásos turnéval szeretné meglepni rajongóit.

Mindenesetre, az idén 50. születésnapját egy különleges válogatáslemezzel ünnepelt sztár már jó régóta ígéri, hogy ismét koncertturnéra indul. Ám eleddig vagy egészségügyi okok, vagy épp a bírósági ügyek miatt kénytelen-kelletlen le kellett mondania terveiről.


kalmárté
Forrás: One Média

Michael Jackson
Michael Jackson
50% - 50%
Elhiszed?
További hírek:
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12


A legendás színésznő bevallotta, hogy nagy rajongója a gyönyörű énekes-színésznőnek, akivel az Anyád napja című filmben dolgozott.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011