Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Sacha Baron  Cohen  Ryan  Reynolds  Mila  Kunis


Marc Forstert nem hozza lázba a következő Bond

2008. október 27.  15:27

A Quantum csendje rendezője, Marc Forster elmondta, a stúdió felkérése ellenére nem ő rendezi a 23. James Bond-filmet.

Ha lesz 23. Bond-mozi a jövőben (és miért ne lenne?), akkor ne számítsunk Mark Fosterre. A First Snowingnak adott interjújában Marc Forster, A Quantum csendje alkotója bevallotta, hogy nem akar másik 007-es filmet rendezni. „Felajánlották a következőt, de most túl nagy rajtam a nyomás – ebben az évben még nem is éltem.”

A 38 éves vizionárius mind magánéletileg, mind pedig szakmailag egyensúlyt akar. „Fogalmam sincs, mihez kezdek ezután,” mondta az Oscar-díjra jelölt Papírsárkányok direktora. „A szó szoros értelemben nincs életem, és kicsit sem viszem túlzásba. Úgy gondolom, az élet oly rövid, hogy mérlegelnünk kell.”

A 22. Bond-epizód Forster első rendezése a nagysikerű franchise-ban. Őfelsége titkos ügynökét ismét Daniel Craig testesíti meg, de M szerepében visszatér Judi Dench is. A hazai premier november 13-án esedékes. A várakozást csillapítva ezen az oldalon megtekinthető egy tonna részlet és werkvideo a várva várt akciókrimiből.


Balog Seweryn
Forrás: One Média

Marc Forster
Marc Forster
A Quantum csendje
50% - 50%
Elhiszed?
További hírek:
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36


A Magnum egykori sztárja figyelmeztette a rajongóit, hogy sorozat nevével árult relikviáknak nem mindegyike valódi.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011