 |
2008. október 27. 09:05
Hát kiderült - Az ausztrál New Weekly című lap meghökkentő hírrel állt elő: Jennifer Aniston azért jött össze újra volt párjával, John Mayer-rel, mert gyereket vár tőle - írja a ma.hu.
Hetek óta megy a találgatás, hiszen Jennifer Aniston-ra valahogy nem jellemző, hogy kétszer ugyanaz a pasi mellett köt ki.
Most azonban többször is együtt látták John Mayer-rel, akivel a korábbi hírek szerint még augusztusban szakított - sőt, már másik férfival randizgatva is lekapták azóta a fotósok...
Most azonban megdöbbentő dolog látott napvilágot. Az ausztrál New Weekly lap megírta: Jennifer Aniston terhes! A baba apja pedig nem más, mint John Mayer - így már érhető, miért is békült ki a sztárpár nem sokkal a szakítás után...
Ha a hír valóban igaz, Jennifer közel negyvenévesen lesz anya, tőle kilenc évvel ifjabb partnerétől - egy pár, aki valószínűleg nem is egymással képzelte el az életét...
John Mayer tavasszal bonyolódott románcba a színésznővel, s kezdetben valóban úgy tűnt, hogy nagyob boldogok együtt.
Sőt, Aniston egy korábbi nyilatkozatában sejtette, hogy Mayer-rel már a családalapítás is szóba került köztük!
Nem titok: Jennifer régóta vágyik gyermekre, vagy legalábbis egy biztos kapcsolatra, melyben babát szülhet.
Volt férjével, Brad Pitt-el való szakításán is alig tette túl magát, hát még amikor megtudta, hogy a volt párja szíve a már akkoriban is gyermeket nevelő Angelina Jolie-ért dobog...
Azóta Pitt és Jolie hat gyermeket nevelnek együtt - három örökbefogadottat és három sajátot -, s ez igencsak megfeküdte Aniston gyomrát. Tekintve, hogy ő nem szeretett volna karrierje csúcsán babát vállani Pittel...
Nos, úgy tűnik, most eljött ennek is az ideje. Csak reménykedni lehet, hogy az Aniston-Mayer páros valóban a helyzet magaslatán áll.
|