 |
2011. június 08. 19:22
A skót világsztár nem szívesen vesz részt filmjei reklámkampányában, mert úgy véli, hogy nem az ő feladata eladni őket.
Ewan McGregor, a Star Wars filmek sztárja úgy véli, hogy nem az ő dolga eladni a filmjeit. A híresség éppen ezért igyekszik módszeresen kerülni a mozik reklámhadjáratát. Legújabb filmjét sem hajlandó különösebben népszerűsíteni.
A 40 éves színész, aki a következő filmjében egy gyászoló férfit alakít majd, akinek az édesapja nem sokkal azelőtt, hogy meghal, 75 évesen vallja be, hogy meleg, és kezdi először felszabadultan élni az életét. A Beginners sztárja azonban nem tudja megfogalmazni, hogy ez miért olyan mozi, amit látniuk kell a nézőknek.
„Sosem lennék képes eladni ezt a filmet. Ez nem is az én dolgom. Az emberek elmehetnek és megnézhetik, ha érdekli őket és van hozzá kedvük. Nagyon megindító film, a mozgókép művészet egy kiemelkedően szép darabja, egy igazán hihetetlen alkotás.” – mondta el Mcgregor.
A híresség elmondta azt is, hogy valójában a rendező, Mike Mills személye miatt vállalta a munkát, mivel a szakma nagymesterének tartja – „Ez Mike második nagyjátékfilmje, de úgy néz ki, mint amit a szakma valamelyik nagymestere készítette. Igazán gyönyörű film. Ő pedig folyamatosan bátorított bennünket, hogy nem csak játsszunk, hanem öltsük magunkra a jeleneteket, szívjuk magunkba azt a valóságot, és alkossuk meg a film saját világát.
Áldás volt számomra ezt eljátszani színészként. Csakis a vásznon tudtam elképzelni ezt a filme, megvan a saját ritmusa, és mivel annyira igazi, így nagyon nagy hatással van a nézőre.” |