 |
2008. október 21. 14:00
Az egész karriert áttekintő, két CD-t tartalmazó válogatás album előássa és bemutatja a zenei élet egyik legnagyobb legendájának, legjobb dalait, és egy speciális, három lemezes deluxe kiadásban még egy extra DVD is megjelenik, amelyen ritka, illetve még kiadatlan videók láthatóak.
Kb. 250 millió eladott albummal és kislemezzel a háta mögött, a Rock and Roll Hall of Fame-be is bejutott Rod Stewart az az énekes, akit a sors a rockzene legkülönlegesebb hangjával áldott meg. Sok éven át a Warner Bros. jelentette számára az otthon, először a nagy hatással bíró banda, a Faces énekeseként, majd később mint nemzetközileg is elismert előadóként. Idén ősszel a Warner Bros. megjelentet egy összefoglaló gyűjteményt, mely Rod Stewart Warnernél töltött szóló karrierjét hívatott bemutatni. A kiadványok sorában megtalálhatóak lesznek a gyűjtők számára készült változatai az énekes legjobb albumainak, a három lemezt tartalmazó csomag egyes lemezei a stúdió felvételekre, az élő koncertekre illetve a ritka felvételekre koncentrálnak. Emellett lesznek rajta duettek, filmzenék és még sok minden más.
A Warner Bros. november 17-én jelenteti meg az A SOME GUYS HAVE ALL THE LUCK c. albumot, melyből két kiadás készül, egy két CD-t tartalmazó standard -, és egy deluxe változat, melyben megtalálható egy bónusz DVD, melyen videók láthatóak. A Billboard magazin slágerlistája szerint minden idők egyik legsikeresebb előadójának nem csak egyedi hangszínét, hanem kreatív dalszerzői képességét is bemutatja a 30 legjobb dal.
Időrendi sorrendbe szervezve, Stewart korai szóló karrierjét számos dal (“Maggie May” “You Wear It Well”) mutatja be, és a felejthetetlen klasszikusokról sem feledkeztek meg, mint például az Every Picture Tells A Story (1971) és a Never A Dull Moment (1972). Az első album, eslő felében hallható a “Stay With Me,” is, mely főhajtás Stewart Facesben töltött évei előtt. A lemez második része már Rod Stewart a Warner Bros.-nál töltött éveire fókuszál, olyan slágerekkel mint a “Sailing” és a lista vezető “Tonight’s The Night (Gonna Be Alright)”, a Top 10-es “You’re In My Heart” és a “Da Ya Think I’m Sexy” melyek a listavezető, Blondes Have More Fun (1978) című albumon jelentek meg eredetileg.
A második albumon olyan dalok hallhatóak, melyeket Stewart a nyolcvanas, kilencvenes években vett fel, köztük az “Infatuation”, a “Some Guys Have All The Luck”, a “Love Touch”, a “Forever Young” és a “Motown Song” a Top 10-es, Vagabond Heart (1991) című albumról. A legjobb dalok között megtalálható Tom Waits “Downtown Train” című dalának feldolgozása, mellyel Stewart a listák élére ugrott, valamint a “Have I Told You Lately” és a “Reason To Believe”, két kiemelkedő felvétel, melyek az MTV Unplugged sorozatához készültek. Az összeállítást egy eddig kiadatlan dal, a “Two Shades Of Blue,” zárja, melyet 1998-ban, a When We Were The New Boys felvételei során rögzítettek és Bodin „Prince Igor”-ja nyújtja hozzá az alapot, mely Kismet “Stranger In Paradise” című dalának is a dallamát adta.
A SOME GUYS HAVE ALL THE LUCK c. album deluxe kiadásában megtalálható egy bónusz DVD is 14 videóval, melyek az előadó legkedveltebb dalaihoz készültek. Az 1975 és 1998 közötti időszakot felölelve, néhány olyan felvétel is felkerült a DVD-re, melyeket eddig csak ritkán, vagy egyáltalán nem is láthattak a rajongók. A “Sailing” a “The Killing Of Georgie (Part I & II)” A Night On The Town című albumról és a “She Won’t Dance With Me” mellett olyan MTV-s korszakból való slágerek klipjét is láthatjuk mint a “Hot Legs” a “Da Ya Think I’m Sexy” és a “Young Turks”.
Rod Stewart a hatvanas évek közepén kezdte zenei karrierjét, és 1968-ban került a brit popzenei élet előterébe a Jeff Beck Grouppal. Ezután a Small Faces-zel zenélt együtt (akik később Facesre változtatták a nevüket) majd a kritikusok által nagyra értékelt szóló lemezeket adott ki, köztük az Every Picture Tells a Story-t, mely világhírűvé tette. A hetvenes évek közepére örökre a szóló karrier mellett döntött, melynek során számos platinalemezes albumot és listavezető dalt énekelt fel. 1994-ben került be a Rock and Roll Hall of Fame-be, mely méltó főhajtás a remek dalszerző és az egyedülálló énekes előtt.
2002 és 2005 között Rod Stewart Grammy díjat kapott a négy részből álló The Great American Songbook-ért, mely a legtöbb példányszámban eladott album sorozat, hiszen összesen 17,5 millió példányban kelt el világszerte. Az első, It Had To Be You…The Great American Songbook című, 2002-ben megjelent lemezt az As Time Goes By…Volume II követte 2003-ban. A Stardust…Volume III 2004-ben a listák első helyére került, és meghozta Stewart számára az első Grammy díjat. A Songbook záró része, a Thanks For the Memory…The Great American Songbook Volume IV 2005-ben látott napvilágot. 2006-ban pedig Still The Same…Great Rock Classics of Our Time című lemezével Rod Stewart nyolc év után újra rock albummal jelentkezett, melyen kortársainak dalai hallhatóak, és melyen visszatér gyökereihez.
SOME GUYS HAVE ALL THE LUCK
Dalsorrend:
1 CD
1. “Maggie May”
2. “Mandolin Wind”
3. “Every Picture Tells A Story”
4. “Stay With Me” – the Faces
5. “You Wear It Well”
6. “Sailing”
7. “The Killing Of Georgie, Parts 1 & 2”
8. “Tonight´s The Night”
9. “The First Cut Is The Deepest”
10. “You’re In My Heart”
11. “I Was Only Joking”
12. “Hot Legs”
13. “Da Ya Think I’m Sexy”
14. “Passion”
15. “Young Turks”
2 CD
1. “Tonight I’m Yours”
2. “Baby Jane”
3. “Infatuation”
4. “Same Guys Have All The Luck”
5. “Love Touch”
6. “Forever Young”
7. “My Heart Can’t Tell You No”
8. “Downtown Train”
9. “This Old Heart Of Mine” – közreműködik: Ronald Isley (1989-as verzió)
10. “I Don’t Want To Talk About It” – (1989-as verzió)
11. “Rhythm Of My Heart”
12. “The Motown Song” – közreműködik: Temptations
13. “Tom Traubert’s Blues”
14. “Handbags and Gladrags” – Unplugged változat (cask nemzetközi kiadáson)
15. “Have I Told You Lately” – Unplugged változat
16. “Reason To Believe” – közreműködik: Ronnie Wood (Unplugged változat)
17. “Two Shades Of Blue” – korábban nem jelent meg (1998)**
DVD – CSAK A DELUXE KIADÁSBAN
1. “Sailing”
2. “I Don’t Want To Talk About It”
3. “The Killing Of Georgie, Parts 1 & 2
4. “The First Cut Is The Deepest”
5. “You’re In My Heart”
6. “Hot Legs”
7. “Da Ya Think I’m Sexy”
8. “Ain’t Love A Bitch”
9. “She Won’t Dance With Me”
10. “Young Turks”
11. “Tonight I’m Yours”
12. “Baby Jane”
13. “If We Fall In Love Tonight”
14. “Ooh La La”
** korábban ki nem adott
|