Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Elizabeth  Hurley    Madonna  Kristen  Stewart


Kutchert kamaszkori füllentései tanították a színészmesterségre

2011. május 11.  08:50

Kevesen gondolnánk napjaink egyik legkeresettebb harmincas színészéről, hogy nem iskolában tanulta a színjátszás mesterségét.

Pedig Ashton Kutcher az érettségijét követően az iowai egyetem biokémikus-mérnök szakára iratkozott be. Emellett, hogy pénzt is keressen tanulmányai finanszírozására, zabpelyhet söprögetett a General Mills üzemben, ahol apja is dolgozott, vadakat nyúzott meg, mosogatott, és gyakran adott vért, amelyért szintén kapott néhány dollárt.

Az egyetemről végül hamar kimaradt, hisz egy modellügynökség felfedezte őt, így Párizs, Milánó között ingázott, többek között a Calvin Klein ruháit mutathatta be. Majd nem sokkal később már televíziós produkciókban, azt követően pedig elsősorban vígjátékokban tűnt fel. Lassan tíz esztendeje pedig Demi Moore párja, a köztük lévő 16 év korkülönbség ellenére.

Kutcher elmondása szerint bár mindig is a színészet vonzotta, sosem készült tudatosan erre a pályára. Igaz, az élet megtanította a „színészkedésre”. Leginkább kamaszkorában tanult meg szerepet játszani, főképp, amikor szüleinek kellett füllentenie egy-egy csínytevése után…


Forrás: One Média

Justin Bieber és Ashton Kutcher közös filmben
2011. április 05.  20:49
Ashton Kutcher nem tudott lépést tartani Natalie-val
2011. március 01.  08:48
Ashton Kutcher a Szellemirtók 3-ban?
2011. március 01.  07:20
Kutcher több ezer mérföldet utazott egy pásztoróráért
2011. február 26.  19:19
Ashton Kutcher
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00


A pszichedelikus, az eurovíziós és az elektronikus: a Carbonfools, a Compact Disco és a Neo is tiszteletét teszi idén Velencén. Míg Fehér Balázsék és Walkó Csabáék „csupán” második EFOTT-jukat fogyasztják, addig Hodosi Enikőék már rutinos fellépők hazánk legnagyobb hallgatói buliján.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011