 |
2011. május 10. 08:51
A z Ollókezű Edward sztárja bevallotta, a forgatás közben nem tudta miről szólt a Karib-tenger kalózai 2 és 3.
Johnny Depp, akit a világ egyik legszexisebb színészei között tartanak számon, elárulta, hogy A Karib-tenger kalózai második és harmadik részének forgatása közben fogalma sem volt arról, hogy miről fognak szólni a filmek.
A világsztár beismerte, hogy pontosan olyan zavarodott volt a népszerű kalóztörténetek forgatása közben, mint karaktere, Jack Sparrow kapitány, mivel egyáltalán nem tudta, hogy pontosan merre tartanak a történetek. A színész azt is elmondta, hogy nem csak ő, hanem a rendező, Gore Verbinski sem mindig tudta, hogy mi lesz a filmek lényege.
Depp az Entertainment Weekly magazinnak elmondta – „Az íróknak ki kellett találniuk egy trilógiát a semmiből. Olyat, amiben sok az esemény, és kellőképpen komplikált. Emlékszem sokszor beszélgettem Gore-ral a produkció különböző szakaszaiban, a második és a harmadik résznél, és azt mondogattam neki, hogy: nem igazán tudom, hogy mi ez az egész.
Ő meg csak azt mondta: valójában én sem, de azért csak forgassuk le ezt a jelenetet. Ez a pasas ennek a pasasnak az apja, és ez a srác szerelmes ebben a nőbe. Mi van? Teljesen zavaros volt az egész.” |