Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Elizabeth  Hurley  Naomi  Watts  Russell  Brand


A farkasfalka katonái

2011. május 04.  11:50

Egy vígjáték készítése csupa kacagás? Egyesek szerint igen. De amióta Todd Phillips rendező igazi rendőrségi sokkolóval akarta leforgatni a Másnaposok egyik jelenetét – állítólag csupán a Warner Bros. jogászai akadályozták meg benne –, sokan másképp gondolják.

Például a Másnaposok színészei, akiknek a folytatás kedvéért már Thaiföldre kellett utaznia.

– A kilenchetes bangkoki munka olyan volt, mintha az Apokalipszis most-ot készítettük volna – emlékezik Bradley Cooper a Másnaposok 2. (Hangover Part II, hazai bemutató: május 26.) forgatására. – Végig piszkosak voltunk, izzadtunk, és a legtöbb jelenethez halvérrel kentek be minket. De ami a legrosszabb: a végére egészen megszoktuk.
A hírek szerint a kemény munka sok jót is hozott: összekovácsolta a csapatot: a Farkasfalka tagjai igazi barátokként tértek haza.

– Már most fogadni mernék, hogy a Másnaposok 2. nagyobb siker lesz az első résznél, mert sokkal őrültebb – mondja Bradley Cooper. – Akkor pedig lesz harmadik rész is. És sejtem, hogy nem fogok alkudozni: akár ingyen is megcsinálnám, hogy újra együtt hülyülhessek néhány hónapot a többiekkel.


Forrás: IC Press

Másnapos majom
2011. április 29.  14:51
A Másnaposok 2 kismajma nem dohányos
2011. április 23.  10:20
Neeson-t kivágták a Másnaposokból
2011. április 14.  16:30
Bradley Cooper aggódik a Másnaposok 2 miatt
2011. március 21.  13:20
Bradley Cooper
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23


Igen szépen kezdett a nemzetközi piacon Sacha Baron Cohen új filmje, A diktátor: az első öt nap alatt csaknem 31 millió dollárt hozott.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011