 |
2011. április 28. 19:23
A világhírű színészek új nevelőnőt keresnek gyerekeik mellé, akinek hajlandóak egy vagyont kifizetni.
Brad Pitt és Angelina Jolie közel harminc millió forintot fizetnek majd legújabb dadájuknak. A népes családnak azonban megvannak az elvárásai is az új alkalmazottal kapcsoltban, például minimum két nyelven kell beszélnie, valamint az összes gyerek anyanyelvén is boldogulnia kell valamennyire. Ez azonban nem is olyan egyszerű, mivel a hat gyermek közül azonban csak háromnak az anyanyelve az angol. Az első három kicsit a világ több tájáról fogadták örökbe, Maddox-ot Kambodzsából, Pax-ot Vietnámból, Zahara-t pedig Etiópiából. Ez az új munkaerő számára annyit jelent, hogy az angol mellett beszélnie kell a vietnámi, a khmer, az amhara (vagy egy másik etiópiai nyelvet), valamint ezek mellett még egy nyelvet.
Az állás természetesen állandó elfoglaltságot jelent, hiszen aki elvállalja, folyamatosan együtt utazik majd a családdal, akiknek három állandó otthonuk van, Kalifornia, New Orleans és Franciaország. Ezen kívül azonban a világ számtalan országában megfordulnak még, ha éppen ott forgat valamelyik szülő.
Brad és Angelina egyik ismerőse elmondta – „Ez egy álommunka. Brad és Angelina elvárásai teljesen érthetőek, ők csak a legjobbat szeretnék a gyerekeknek. De a fizetés és az luxus életmód teszi az egészet olyan jó üzletté.
Természetesen nem csak arról van szó, hogy a szülőknek teljesen meg kell bízniuk az új dadában a gyerekekkel együtt, de az új gondozónak ehhez tökéletesen tiszteletben kell tartania a család magánéletét. Titoktartási kötelezettség is jár ezzel a munkával.” |