Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
   Madonna  Robert  Downey Jr.  Robert  Pattinson


Tovább gyűrűzik a Fekete hattyú-botrány

2011. április 21.  08:52

A Fekete hattyú főszereplőnőjén testdublőrje szerint a film készítői hazudnak, nem Portman szerepet a jelenetek nagyobb részében.

Tovább gyűrűzik a botrány a Fekete hattyú című filmmel kapcsolatban, ami nem sokkal azután robbant ki, hogy Natalie Portman átvette a szerepért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. A színésznő testdublőrje ugyanis azt állítja, hogy a sztár helyett a film táncos jeleneteinek nagyobb részében ő látszik. A film készítői természetesen tagadták a vádakat.

Sarah Lane egy tévéműsorban elmondta – „Hazudnak azzal kapcsolatban, hogy a táncnak mekkora részét csinálta meg valóban Natalie.
Én ezt már 22 éve csinálom, és azt állítani, hogy erre képes valaki mindössze másfél év gyakorlás után, az nem csak az én munkám, hanem az egész balettművészet lealacsonyítása. Ez pedig fenyegeti a balett elveit, ami ellen fel kellett emelnem a hangom.”

Az interjúra válaszolva a film rendezője, Darren Aronofsky közleményt adott ki, melyben kifejtette – „Itt az igazság. Megkértem a vágót, hogy számolja össze a jeleneteket. 139 balett jelenet van a filmben, ezekből 111-en Natalie Portman szerepel. Huszonnyolcon pedig a táncdublőrje, Sarah Lane. Könnyen ki lehet számolni, hogy 80 %-ban Natalie Portman látható.”

Az interjút készítő műsor, a 20/20 azonban közvetenül is felkereste a film vágóját, hogy számolja úrja a képeket. Andy Weisblum pedig azt mondta – „35 egészalakos táncjelenet van a filmben. Ebből a 35 jelenetből tizenkettőn látható Natalie, a többiben Sarah szerepel. De az egész filmben ennél jóval többet tett Natalie. Úgy értem, hogy a többi jelenet legnagyobb részét már ő csinálta meg. Néha nagyon nehéz megmondanom még nekem is, hogy épp melyikük látszik.”

A táncosnő haragját azonban leginkább a Oscar-beszéd váltotta ki, amelyben a színésznő még az operatőröknek is megköszönte a díjat, de őt nem említette meg – „Elvártam volna tőle. És az is jó lett volna, ha valami szépet is mond utána a balettről, nem csak azt, hogy milyen borzalmas volt, és mennyire örült, amikor végre befejezték a munkát.”


ildikroó
Forrás: One Média

Natalie Portman felhagyott a vegetarianizmussal
2011. április 16.  16:20
Natalie Portman: nem vagyok meztelen a Király!-ban
2011. április 14.  17:53
Natalie Portman szereti a malac vicceket
2011. április 10.  22:13
Natalie Portman popsija igazi
2011. április 03.  08:50
Natalie Portman
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Jackie Chan nemet mondott a Csúcsformában 4-re
2012. május 24.  15:46
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Nagyot durrantott A diktátor
2012. május 24.  17:23


Igen szépen kezdett a nemzetközi piacon Sacha Baron Cohen új filmje, A diktátor: az első öt nap alatt csaknem 31 millió dollárt hozott.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011