 |
2011. március 24. 22:13
Rihanna (23) azt mondja, miután volt barátja, Chris Brown 2009-ben megtámadta őt, zenei stílusa merőben megváltozott.
A Vogue magazinnak ezt nyilatkozta:
„Az egész történet valahogy felszabadított. Képes voltam után ténylegesen benne lenni a zenémben, és kezdtem a saját történeteimet elmesélni a dalokban. Az elsőző albumom még olyan kis védekező, ártatlan volt.”
Az S&M énekesnője azt is mondta, hogy a szörnyű tapasztalat csak még erősebbé tette őt.
„Teljesen másképp nézek ma a világra, hiszen az életem akkor fenekestül felfordult – minden szem rám szegeződött. Megtanultam emelt fejjel járni, még akkor is, amikor a legrosszabb történt velem.” |