 |
2011. március 19. 14:53
Az akciólegenda a pletykák szerint nem akarja megrendezni sikeres filmje második részét, és más rendezőkkel tárgyal.
Sylvester Stallone, a korosodó akciósztár a pletykák szerint nem akarja maga rendezni A feláldozhatók, azaz a The Expendables folytatását. A színész állítólag már más rendezőkkel tárgyal, akik helyette végezhetnék el a munkát.
Az egykori Rambo, aki rendezője, társírója és szereplője is volt a The Expendables-nek, ami összehozta a legnagyobb mai és ez egykori akciófilmes sztárokat. Arról már hosszú ideje lehetett hallani, hogy valamennyien hajlandóak lennének visszatérni egy folytatásra, csakhogy Los Angeles Times információi szerint, Sylvester nem akarja újra elfoglalni a rendezői széket. De nem csak ebben nem vesz részt, az új forgatókönyv alkotását is inkább David Agosto és Ken Kaufman végzi, nélküle. De a project mögött álló Millennium Films azt már megerősítette, hogy Bruce Willis, a második epizódban is szerepet vállalt, valamivel komolyabbat, mint az első részben, amiben szintén megjelent.
A lehetséges szereplők között ott van még Jean-Claude Van Damme, noha ő az első részben neki felajánlott szerepet visszautasította. Egy közeli barátja, Sheldon Lettich meg is erősítette, hogy a színész benne van a dologban – „JC, amennyire én tudom, hajlik arra, hogy elfogadja a felkérést.”
A filmes azonban arról is tud, hogy Steven Seagal nagy valószínűséggel nem tér vissza a csapatba – „Ha Steven Seagal nem lesz benne a folytatásban, akkor az alapján, amit hallottam, nem Sly miatt lesz, hanem a producer, Avi Lerner miatt, akinek rossz tapasztalatai vannak vele kapcsolatban.”
A Feláldozhatók 2010 nyarán került a mozikba, és világszerte több mint 100 millió dolláros bevételt ért el. |