 |
2011. március 10. 16:23
Az Amerikai Filmakadémia döntéshozói „elismerték”, hogy Franco és Hathaway rossz választás volt az Oscar gála vezetésére.
Az Amerikai Filmakadémia egy, a neve elhallgatását kérő, tagja elmondta, hogy a tagság nagy része hatalmas hibának tartotta James Franco és Anne Hathaway kinevezését sz Oscar gála idei műsorvezetőinek. Bár az Academy of Motion Picture Arts and Sciences hivatalosan még nem ismerte el, hogy rossz döntést hoztak, többen már a bejelentés pillanatában nem értettek egyet a választásukkal, és nekik is lett igazuk.
„Sokan mondtuk, hogy Franco, aki mellesleg remek színész, nem lesz jó. Már akkor, amikor bejelentették. (…) Megkérdőjeleztük, hogy a tévében milyen értéket képviselnek majd ők ketten, és később be is igazolódott az aggodalmunk.” – mondta el a névtelen tag.
Az informátor azt is hibának tartotta, hogy az akadémia megengedte, hogy a show producerei válasszák ki a két házigazdát, anélkül, hogy egyeztetniük kellett az akadémia vezetésével.
Az akadémia elnöke, Tom Sherak azonban elmondta – „Amikor felveszel egy producert, bíznod kell benne, hogy egy olyan műsort csinálnak majd, amilyenre szükséged van.”
Ám azt még Sherak is elismerte, hogy a hét ceremóniamester egyáltalán nem találta meg a közös hangot, az a bizonyos kémia nem működött, és hozzátette – „Az a baj, hogy a múltban volt egy komikus, és ez komikus le tudta vezényelni a műsort, bármi is történt… Azt hiszem ez hiányzott. Ők csak végezték a munkájukat. Franco egy elragadó pasas, de egy komikus kellett volna, aki tényleg viccet tud csinálni.” |