Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Ryan  Reynolds  Ridley  Scott


Robert Pattinson örökbefogadott egy kutyát

2011. február 27.  20:47

Az Alkonyat sztárja, Robert Pattinson örökbefogadott egy kóbor kutyát, s új társát mindenhová magával viszi.

A brit Pattinson a Hajnalhasadás egyik forgatási helyszínéről, egy louisianai menhelyről hozta el a kutyust. Rob az ebet barátjaként tartja számon, mivel emberbarátai visszautasították, hogy meglátogassák őt amíg ilyen nagyon távol forgat.

A Daily Record-nak adott interjújában ezt mondta:
„Tudom, ez szomorú. Sok színész körül van egy csomó ember, de körülbelül csak két hónapig – mint egy kíséret. A barátaimnak túl nagy az egója. Azt mondták, hogy ők nem akarnak a kíséretem lenni. Szívesen meglátogatnak New York-ban vagy Los Angeles-ben, kicsit elvannak a szállodában, de nem jönnének utánam ennél messzebbre.”

Majd így folytatta:
„Ezért is fogadtam örökbe a kutyát. Egy menhelyen találtam, és szörnyű sors várt rá… Két vagy három napja kaptam meg. A menhely csak 10 napig tudja az állatokat tartani.”

Pattinson már meg is kezdte a kutya kényeztetését.
„Egy kicsit biztos kiakadt. Az egyik nap a menhelyen volt, a másik nap egy magángéppel utazott Louisianába. Egy kicsit olyan, mint egy tündérmese.”


TS
Forrás: One Média

Keira Knightley és Robert Pattinson közös filmben
2011. január 28.  18:18
Robert Pattinson szerint új filmje mérföldkő az életében
2011. január 22.  22:06
Robert Pattinson nem áll le a munkával
2011. január 08.  20:39
Robert Pattinson
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
A diktátort betiltották Tadzsikisztánban
2012. május 24.  14:02


Sacha Baron Cohen legújabb filmjét, A diktátort betiltották Tadzsikisztánban.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011