 |
2011. február 05. 10:16
A gyönyörű színésznő már lassan egy évtizede van a filmvilág élvonalában, de a pénzét még mindig nem magának osztja be.
Keira Knightley megvette élete egyik legdrágább ruhadarabját, de ezért hónapokig kellett könyörögnie. A szépséges színésznő 2001-ben robbant be a filmvilágba, azóta szinte megállás nélkül dolgozik, jobbnál-jobb szerepekben bizonyítva tehetségét. De annak ellenére, hogy milliókat keres, a pénzét még mindig nem magának osztja be.
A brit világsztár a közelmúltban végre megvehette magának azt a Burberry báránybőr kabátot, amire már nagyon régen áhítozott. Keira azért várt a 2,795 fontos, azaz körülbelül 900 ezer forintos kiadással, mert az édesanyjának, Sharman MacDonald-nak is rá kellett bólintania – „Az anyukám azt mondta: nem költhetsz el ennyi pénzt egyetlen kabátra. Én meg úgy voltam vele, hogy nem, valóban nem. Aztán hónapokon át gondolkodtam rajta, hogy nem tehetem meg, tényleg nem tehetem meg. Olyan sokáig, hogy végül azt mondta: rendben, de ha megveszed, akkor minden nap hordanod kell. És hordtam is, tavaly minden nap rajtam volt, és idén is felveszem minden nap.”
A 25 éves Keira mindig is nagyon óvatosan kezelte a pénzügyeit, amikor eljutott hozzá 2009-ben a gazdasági válság híre, eldöntötte, hogy többet nem vesz drága, tervezői cipőket, inkább bérelni fogja őket – „Amikor fiatalon elkezdtem sok pénzt keresni, rádöbbentem, hogy végre megengedhetem magamnak a drága cipőket, és annyira izgatott lettem, hogy rengeteget vettem. Elképesztően sokat. Most már elég régóta nem vettem egyet sem. Csak kibérelem őket egy napra. Nap közben elhozom, este pedig visszaviszem, ami nagyon jó módszer.” |