Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Sacha Baron  Cohen  Robert  Downey Jr.  Tim  Burton


Daniel Craig-et műteni kell a Bond-film miatt

2008. október 25.  14:12

Kicsit olyan, mint ha átok sújtotta volna a legújabb James Bond filmet. a Quantum csendje forgatása alatt ugyanis több súlyos sérülés történt, egy kaszkadőr pedig az életét is veszítette.

A szerencsétlenség a film olaszországi forgatásán történt, amikor a jelenet szerint Bond autója a Comói tóba zuhant. Az akciójelenethez használt roncsból Craig kaszkadőre nem tudott időben kimenekülni, így szörnyethalt.

A baj magát a főszereplőt sem kerülte el, a dél-amerikai forgatási helyszínen ugyanis súlyos sérülést szenvedett Daniel Craig is. Csúnyán megsebesítette az arcát a szeme körül, valamint a karját is eltörte. Ezért júniusban néhány napot kórházban is kellett töltenie.

Sőt, a hírek szerint a fejsérülés olyannyira maradandó nyomot hagyott, hogy további beavatkozásokra lesz szükség.

„Hogy plasztikáztatom-e magam? Igen, talán öt év múlva, az utolsó Bond-filmem után” – nyilatkozta a brit színész.

Az arcát ért sérülésről annyit árult el, hogy egy verekedés felvétele közben szerezte, és végül nyolc öltéssel kellett összevarrni a felrepedt szemhéját…


kalmárté
Forrás: One Média

Bond nem szégyenlős
2008. október 21.  06:20
James Bond fütyül minden szabályra
2008. október 10.  14:11
James Bond előbb érkezik!
2008. március 24.  13:46
Daniel Craig
Daniel Craig
A Quantum csendje
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Chris Hemsworth tárgyal a Thor 2-ről
2012. május 24.  10:31
Liz Hurley szoros kapcsolatban van Hugh Granttel
2012. május 24.  08:46
Ipsos: Elindult az online omnibusz
2012. május 24.  07:01
Világsztár nyitotta meg a budapesti Hard Rock Cafe-t
2012. május 24.  01:01
A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
2012. május 24.  00:03
Chloe Sevigny folyton férfias szerepeket kap
2012. május 23.  22:31
Madonna amerikai elnök akar lenni
2012. május 23.  20:44
Marion Cotillard Aszgar Farhadival forgat
2012. május 23.  19:00
Ryan Reynolds lehet az új Hegylakó
2012. május 23.  17:20
Demi Moore visszatér a vászonra
2012. május 24.  12:17


Válása, állítólagos idegösszeroppanása és kórházi kezelése óta először vállalt szerepet a gyönyörű színésznő.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011